Különkiadásában mutatta be ma az amerikai MTV a Microsoft legújabb játékkonzolját, az Xbox 360-at. A tévés showműsor megelőzte a jövő heti los angelesi E3 bemutatót, és ezzel nagy előnyre tett szert az Xbox a Sony PlayStation-jével szemben, amelynek piacra dobását csak 2006 első felére tervezi a gyártó.
A cikkhez videóanyag is tartozik az Xbox365 jóvoltából, mely az alábbi ablakból indítva közvetlenül streamelhető, vagy ide kattintvat letölthető.
A Microsoft csapata meg van győződve afelől, hogy nagy sikere lesz a játékkonzolnak, és fényes győzelmet arat majd a PlayStation felett is. 3 év fáradságos munkájának eredménye az Xbox 360-as, ami kétszer több, mint amennyit az első megalkotására fordítottunk - közölte Jay Allard, a szoftvervállalat alelnöke. A Microsoft vezetői továbbá hiszik, hogy óriási előnyre tettek szert a konkurens vállalattal szemben az igen csak korai bemutatónak köszönhetően, ugyanis 2001-ben a Sony hatalmas előnyöket kovácsolt magának azzal, hogy hónapokkal az Xbox megjelenése előtt piacra dobta a PS2-t, amely hátrányt aztán az Xbox máig nem tudott behozni.
Ezen látványos különbség az eladási számokban is megmutatkozik, mert míg a Sony konzoljaiból 87 milliót adtak el, addig az Xbox-ból csupán 20 millió kelt el. A szakértők úgy vélik, hogy a Microsoft jelenleg sokkal jobban felkészült a Sonyval való véres küzdelemre, és reális esélyük van, hogy a játékkonzolokat vásárlók kegyeit inkább ők nyerjék meg. A Jupiter Research szakemberei úgy fogalmaztak, hogy ez az első lövés a konzol-háborúban.
Az új Xbox mindenekelőtt a kivételes képminőséggel hívja fel magára a figyelmet, amit a HDTV biztosíthat a felhasználóknak, vagy akár hagyományos tévékészülékekhez is csatlakoztathatjuk, és így szintén kiváló képminőséget és felbontást érhetünk el vele. A készüléket ellátták alkotói egy 20 GB-os merevlemezzel és hálózati csatlakozóval is, amely segítségével letölthetjük a világhálóról az új játékok trailer-jeit. Az Xbox lelke egy hárommagos PowerPc processzor, amely 3,2 GHz-en működik. A grafikus kártyát illetően a gyártó ezúttal szakított a hagyományokkal: az Xbox 360-as konzolban már egy ATI Radeon R520-as dolgozik.
A tervek szerint a készülék még az idén, minden valószínűséggel még karácsony előtt az üzletek polcaira kerül. Akik lemaradtak az amerikai MTV-s bemutatóról, azok sem vesztettek semmit, az európai csatorna ma este közvetíti a showműsor-szerű bemutatót, de a fenti ablakban is megtekinthető az anyag.
Kapcsolódó írások