logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

Legyen Ön is Milliomos - számítógépen

Játék · 2005. május 05., 18:37 · sliders · Nyomtatás ·

A népszerű televíziós játéknak sok pc-s verziója született már, ez utóbbi azonban felülmúlja mindegyiket. Játszhatunk hálózatban, saját kezűleg írhatunk össze kérdéseket, ha nem lenne elég a meglévő 5000, sőt, azt is beállíthatjuk hogy Pista bácsi morcos legyen, vagy inkább segítőkész. Töltsd le és játszd!

Valószínűleg a népszerű televíziós műsort senkinek sem kell komolyabban bemutatni. De talán ennek a vetélkedőnek a pc-s változatát nagyon kevesen ismerik, éppen ezért nézzünk egy kicsit jobban utána.

Biztosan sokan szorítottunk a TV mellett már egy-két játékosnak: legalább jusson el a tízmilliós kérdésig, ha már a garantált máfél millió megvolt. Vagy netán elgondolkodtunk azon, ezek a kérdések nagyon egyszerűek, simán végigjátszanám a játékot.

Az egyik legjobb

Most ez a lehetőség is eljött. Ugyan sok számítógépes játék látott napvilágot, mely a Legyen Ön is Milliomost dolgozta fel, de ezek többsége külföldi volt, többnyire, angol, német, francia, vagy nagyon korlátozottak voltak a lehetőségei. Szerencsére a sok egyéb kiadás utána, hazánkban is egy rendkívül jó, és egyben sokoldalú program látott napvilágot.



Aki fejlesztette, annak valószínűleg nem csak az lebegett a szeme előtt: na legyen már vége az utolsó programsornak is, aztán majd lesz ami lesz. A fejlesztő nagyon sok szempontot figyelembe vett a játék írásakor. A játékban megtalálhatóak Vágó István főbb aranyköpései is, rendkívül jól bevágták a hangokat, az egyes kérdésekhez. Bár a huszadik játék után már lehet érezni, hogy a hangok néha-néha ismétlődnek de a kommentálás mindenesetre nagyon jóra sikeredett.

Játéklehetőségek

Nézzük, akkor mit is kínál a program: saját profilt hozhatunk létre, hálózati játékmódot, egyéni kérdés bővíthetőséget, vagy akár a játék weblapjáról is importálhatunk pár ezer kérdést még, ha a programban található ötezer nem lenne elég. Természetesen sorkérdésekre is ugyanez vonatkozik. Szintén jó, hogy az adatbázist kedvünkre módosíthatjuk, így a kérdéseket is teljesen testre szabhatjuk. Például gyerekek számára is betölthetjük a megfelelő kérdéseket, mivel a fejlesztő erre is gondolt, és van kérdésgyűjtemény kifejezetten az ő számukra is. Igaz egyelőre még viszonylag kevés kérdéssel, de ezt akár mi is bővíthetjük. Még tanulási ösztönző is lehet, szinte valamennyi tantárgyhoz lehet alkalmazni.

Érdemes a játék első indítása után azonnal egy saját profilt létrehoznunk. Alapból Anonymusra vagyunk állítva, de érdemes, ugyanis a játék feljegyzi azt, hogy hány kérdésre adtunk jó választ, mennyi pénzt söpörtünk be, és minden mozdulatunkat jegyzi. A másik, amiért át kell írnunk, az az, hogyha hálózatban akarunk játszani, azonosíthassuk magunkat.

Hálózatban játszva

A hálózati lehetőségek is nagyot dobnak a játékon, ha van a háztartásban több számítógép is, akkor egyszerre akár tízen is játszhatnak. Persze ehhez tíz gép kell. Kell egy szervert készítenünk, ez egy kattintás. Majd a többi gépen elindítani a programot és az Opciók - Hálózat részben kliensként csatlakozni a szerverhez. Itt meg kell adni a szerver IP címét, és máris kapcsolódhatunk. Ezután feltétlenül okézzuk le a beállításokat, mert ha nem tesszük meg, és a szerveren elindítjuk a játékot, akkor kifagy a mi gépünkön a program. Sajnos csak helyi hálózaton játszható a játék. Mivel először az összes játékosnak csatlakoznia kell a szerverhez, és a szervernél is kell egy ember, aki a játékosok csatlakozása után elindítja a játékot. De így is nagyon szórakoztató az egész.



Megjelenik egy chat ablak is, mely segítségével beszélgethetünk a többi játékossal is, illetve egy táblázat, amely arra hivatott, hogy mutassa melyik játékos válaszolta már meg az adott kérdést (mindenkinek ugyanaz a kérdés kerül feltevésre). Szintén a táblázatból értesülhetünk, hogy ki esett már ki, és így tovább. Ha minden játékos kiesett, vagy netán végigvitte a játékot kapunk egy összesítő táblázatot, ki volt a legszuperebb. Természetesen sorkérdéssel is lehet játszani hálózatban. A szerveren kell beállítani, hogy kérdéses vagy sorkérdéses legyen a játék.

Kár, hogy interneten nem játszható a játék, pedig úgy aztán igazán nagy hangulata lehetne. De ne legyünk telhetetlenek. Egy magánfejlesztésű programtól ez nagyon szép teljesítmény.

Végtére is

Végtére is, egy igen jól eltalált játékról van szó, mely az egész család számára szórakoztató és tanulságos lehet, főleg, hogy az élményt megfejelik még Vágó István beszólásai is. Szintén beállíthatjuk, hogy Pista segítő legyen vagy morcos. De a tapasztalatok szerint csak az első négy kérdésig hajlamos segíteni. Mentőövek igénybevételénél is frappáns szövegeket hallhatunk.



A telefonos segítség itt annyiban különbözik az eredetitől, hogy letelik a harminc másodperc, és utána a gép megjelöl egyet, ezt mi vagy elfogadjuk, vagy nem. Néha többször is kattintani kell egy segítségre, mert Vágó úr itt le akar inkább beszélni minket a mentőövekről, míg a rendes műsorban folyamatosan célozgat a mentőövekre.

Mindezeken felül beállíthatjuk, a végtelen mentőöveket, azt is, hogy csak egy témakörből legyenek kérdések, új témakört is létrehozhatunk, illetve, hogy játékon kívül megjelölhessük az általunk gondolt választ.

A program teljesen ingyenes és szabadon használható, ide kattintva letölthető.

- Bloggerek a Legyen Ön is Milliomosról

Kapcsolódó írások

Készítsünk pálcikákból animációt!
A világ legnagyobb plazma TV-je az LG-től
Legyen saját webrádiód - ingyen!
Megjelent az első OpenOffice vírus
A saját célú CD-másolás legális kéne legyen

Hozzászólások

judó - 2005. december 28. 14:02 - válasz erre

nagyon jó játék

vekony.peter - 2006. január 01. 14:27 - válasz erre

Lássuk a medvét !

stevi - 2006. január 02. 12:42 - válasz erre

A megadott módon nem lehet letölteni a legyen ön is milliomos játékot, mert mindig azt irja ki, hogy megváltozott. Ha valaki tudja, hogy pontosan honnan lehet letölteni az irja meg előre is köszönöm.

zsolti - 2006. január 02. 16:09 - válasz erre

Javítva, mostmár működik a link.

cspcili - 2006. január 03. 07:34 - válasz erre

Miért nem lehet letölteni a Milliomost????

Niki - 2006. január 06. 17:28 - válasz erre

Csak egy kérdés: kit kell megölnöm egy visszaigazolásért? 1 hete regisztráltam már de gondolom az elévült

zsolti - 2006. január 06. 17:32 - válasz erre

Nem szükséges senkit megölnöd, elég, ha írsz egy e-mailt az info@jox.hu címre.

rica - 2006. január 06. 18:43 - válasz erre

szeretném a játékot letölteni de nem birom kerem segitsetek.

tib-chi - 2006. január 09. 03:48 - válasz erre

Hi! Amit itt le lehet tölteni az nem az ami a képeken is van. Mikor lesz ujra fent az a verzió?

laposanl - 2006. január 10. 18:18 - válasz erre

Az amit innen letöltöttem,az nem az amire vártam.Szeretném,ha tájékoztatnának,hogy lehet-e olyan verziót letölteni valahonnan,ami ezen az oldalon látszik.

zsolti - 2006. január 10. 18:47 - válasz erre

Szia!
Sajnos aki a tesztelt verziót készítette, neki megszűnt a honlapja, és ezzel együtt a játék is eltűnt a netről. Egyelőre amég nem lesz elérhető ismét, belinkeltünk egy másik, hasonlóan jó verziót, de amint meglesz a régi, azt is közzétesszük.

Rking - 2006. január 12. 17:20 - válasz erre

Mi volt a telepítőjének a neve? Az alapján hátha meg lehetne találni!

zsolti - 2006. január 12. 17:40 - válasz erre

LOIM.EXE
A loim.atw.hu volt a készítőjének a honlapja, de a szolgáltató valamilyen oknál fogva letörölte. De holnapra meglesz.

edit - 2006. január 14. 22:34 - válasz erre

ami jó az mindig eltünik már régóta keresem a 2.0 verziót de senki nem tudja hol lehet letölteni aki tudja segitsen

Fyndra - 2006. január 17. 11:55 - válasz erre

Mivel úgy tudom,ez freeware program,tehát szabadon terjeszthető; és mivel annyian keresik (én is csak fájlcserélő progival találtam) felraktam az alábbi címre: http://dernhelm.uw.hu/LOIM_setup.exe

zsolti - 2006. január 17. 12:05 - válasz erre

Köszi! Belinkeltem a cikkbe is, ha nem gond, de hamarosan majd tükrözöm, hogy mostmár biztosan ne tünjön el :)

szadika - 2006. január 22. 02:38 - válasz erre

mar a linkrol is megprobaltam, de nem sikerult letoltenem a jatekot... igazan nem ertem, hogy mi tortenik... ha valaki talal megoldast kerem tudassa velem is. koszonom

bazmeg - 2006. január 22. 16:24 - válasz erre

szadika, nekem most lejött http://dernhelm.uw.hu/LOIM_setup.exe
ha esküszöl, hogy nem megy, elküldöm neked cd-n, ha pesti vagy.

bazmeg - 2006. január 22. 16:26 - válasz erre

illetve nemcsak akkor, ha pesti vagy, de akkor csak postán

Attila - 2006. február 10. 05:56 - válasz erre

Mac verziot keresek ha tud valaki segiteni hol talalom koszonom elorre is!

Reni - 2006. február 11. 21:30 - válasz erre

óóóó! nem engedi leszedni a linkről! meg egyépként sem :'(

Trudi - 2006. február 14. 19:56 - válasz erre

Nekem egy kis segítségre lenne szükségem! sikerült letölteni a játékot, de szeretném egy másik gépre átmásolni, ha ezt megteszem és telepíteni szeretném, a köv. üzenetet írja ki: "The setup files are corrupted. Please dotain a new copí of the program." Nem tudom mit csinálok rosszul, Öcsémnek Pesten sikerült! :)
Ha valaki tud segíteni, köszönöm előre is!

Nono72 - 2006. február 14. 22:04 - válasz erre

Örülök hogy sikerült regisztrálnom magamat!

Gábor - 2006. február 16. 19:16 - válasz erre

Nekem nem azt tölti le, ami a képen van. Segítséééééég!!!!!!

Edi - 2006. február 20. 17:57 - válasz erre

Sziasztok,
nekem sikerult letolteni a jatekot, de nem a regi loim tipusust, ahol Vago hang is volt, hanem ezt az uj verziot. Ez is jo, de tul keves a kerdes, egy este elhasznaltam az egeszet es azota csak ismetlodnek ujra es ujra. Valaki tudja honnan lehet kerdeseket szerezni, vagy honnan lehet letolteni a regi loim jatekot, amiben beszed is volt? koszonomù
sziasztok
Edi

Diósi Annamária - 2006. február 20. 20:52 - válasz erre

szeretnék letölteni a legyen ön is milliomost

Ilona - 2006. február 20. 21:05 - válasz erre

Segitsetek letölteni a legyen ön is milliomost. nem lehet letölteni!

zsolti - 2006. február 20. 21:21 - válasz erre

Nekem letölti:
http://dernhelm.uw.hu/LOIM_setup.exe

borkirály - 2006. február 21. 19:18 - válasz erre

Nekem simán lejött,akárhányszor próbáltam is!Nem tudja vki hogy miért van az hogy nem lehet kérédst importálni az 5000-en felül???Pedig minden szabályos,de a következőt írja ki:végzetes hiba,próbáld újra!
Ha vkinek megvan a 4.0-ás verzióhoz az alap 5000-en kívüli 1100 kérdés légyszi küldje már el a moln_peti@freemail.hu címre!Nagyon köszike!!!

Dia - 2006. február 22. 17:32 - válasz erre

hogyan kell letölteni ezt a játékot?

Noki - 2006. február 22. 19:04 - válasz erre

Nekem megvan az eredeti a képen látható LOIM! Ami holnap 7 óra magasságában lesz letölthető a www.noki.mindenkilapja.hu oldalról!

Noki - 2006. február 22. 19:56 - válasz erre

A LOIM 4.0-ás verziója letölthető a www.noki.mindenkilapja.hu oldalról

Kitty - 2006. február 24. 09:57 - válasz erre

Nekem nem akarja letölteni. Pedig windows xp-m van.

borkirály - 2006. február 24. 13:10 - válasz erre

Vkinek nincsenek meg a pluszkérdések????

DjMongii - 2006. február 26. 22:46 - válasz erre

Gyerekek kezdő vagyok de ezt énis le tudtam szedni elsőre!!! tök könnyű Jó Játék Üdv:...

Buba - 2006. február 27. 19:28 - válasz erre

hogyan lehet leszed ni????? Mert nagyon teccik !!!

borkirály - 2006. február 28. 09:07 - válasz erre

Egy kérdés vagy kérés:Tedd már föl légyszi a pluszkérdéseket a 4.0-ás verzióhoz,ok?Bízom benne hogy meg tudod szerezni!1100db

piros - 2006. február 28. 11:10 - válasz erre

Ha saját exceles kérdéssort szeretnék importálni azt írja ki, hogy "végzetes hiba, próbáld újra". Vajon miért nem megy?

senile - 2006. február 28. 21:58 - válasz erre

volt egy idöszak,amikor nekem sem engedte letölteni,kb egy hete,de most sikerült

vikke - 2006. március 02. 21:28 - válasz erre

Nem sikerül letölteni,nem jeleníti meg a lapot.Mit tegyek?

NdF - 2006. március 04. 21:40 - válasz erre

Sziasztok!
Ha tudtok mondani egy helyet, ahová fel tudom tölteni szívesen felteszem nektek a 4.1-es verziót, + megvan a loimhangup1 (asszem 1000 Vágóhangot tartalmaz) + kérdések 00-70-es csomagig, bár a kérdéscsomagok nagy részét tartalmazza a 4.1-es verzió, ha jól tudom.

zsolti - 2006. március 04. 21:47 - válasz erre

Szia! Ha nem túl nagy, jöhet e-mailben is. Ha igen, akkor tedd fel egy free tárhelyre, dobj egy e-mail-t és áttükrözzük ide, hogy mostmár biztosan meglegyen.

NdF - 2006. március 04. 21:49 - válasz erre

Összesen 51 MB, mindjárt feltöltöm egy ingyenes helyre, csak gyors regisztrálok egyet

NdF - 2006. március 04. 21:59 - válasz erre

Remélem holnapra meglesz, a regisztráció megvolt, már csak arra kell várni, hogy létrehozzák a tárhelyet...
Nem tudjátok, hogy miért szünt meg az oldal? Nem lesz további fejlesztés?

NdF - 2006. március 04. 23:31 - válasz erre

Elkezdtem feltölteni a következő címre:
www.ndf.fw.hu
Nem tudom mennyire veszik komolyan a 2 MB-os fájlhatárt, mert nem daraboltam le a cuccost, így 2 db 20 MB-nál nagyobb fájl van. Remélem nem törlik az oldalt... Ha mégis lesznek oly kedvesek és törlik, akkor majd feltöltöm darabolva is.
Mindenkinek jó töltögetést és jó játékot kívánok!

bekesi - 2006. március 05. 09:29 - válasz erre

hogy lehet letölteni a milliomos ha tudjákot mondjátok már meg.

NdF - 2006. március 05. 10:22 - válasz erre

Bocsi mindenkitől, nem sikerült feltölteni a freeweb oldalára, így most az extrára töltöm. Amint sikerül megadom az elérhetőségét.

NdF - 2006. március 05. 11:07 - válasz erre

Megvan, kérdés meddig marad fent, de addig is jó töltögetést és játékot!
A cím:
ndf.extra.hu

borkirály - 2006. március 05. 15:23 - válasz erre

Szia NdF!Köszi hogy felraktad,mindenmegy simán viszont az importáláskor azt írja ki hogy "véhzetes hiba".A 4.0-ásnál is ez volt a baj!Nem tudod hogy miért lehet ez??

zsolti - 2006. március 05. 15:37 - válasz erre

NdF! Köszi, én is feltettem ide a 4.1-est:
http://jox.hu/letoltes/letolt.php?id=191&r=10
Itt biztosan megmarad, ha az Extra.hu-ról törlik is idővel.

NdF - 2006. március 05. 15:49 - válasz erre

Igazán nincs mit! :-)
Érdekes nálam is ez volt régebben, nem lehetett importálni... Most egy új gépem van nagyobb procival, meg 3x annyi rammal így simán felment... Bár könnyen meglehet, hogy semmi köze a dologhoz, de régebben nagyon szenvedett importáláskor és végül ugyanúgy mint neked, hibaüzenettel elszállt...
Nem tudom miért lehet, most szerencsére nekem működik és 19000 kéréd van fent, persze lehet hogy pár ismétlődik, de még sosem találkoztam ugyanazzal a kérdéssel :-)
A lényeg, hogy nálam gépfejlesztéssel megoldódott a probléma, bár nem ez a progi miatt kellett fejlesztenem és végső soron nem is hinném, hogy sok köze lenne hozzá... de ki tudja?!
Az importálásnál én mindig meghagyom a régi adatbázist, nem törlöm... lehet ez is számít nem tudom.
Esetleg próbáld meg újra feltelepíteni a játékot. Ja és én a program files/loim-ba (ahová ajánlotta) telepítettem. Van pár progi ami csak "úgy érzi jól magát", ha oda rakja fel az ember, ahová "ő szeretne települni". Ezt is érdemes lehet kipróbálni...

NdF - 2006. március 05. 15:55 - válasz erre

Zsolti!
OkÉ, fő, hogy meglegyen és aki szeretné ki tudja próbálni ezt a kafa játékot! :-)

borkirály - 2006. március 07. 13:07 - válasz erre

Szia NdF!Hát nem tudom,lehet hogy igazad van.Celeron 2.0Ghz-es procim van asszem 512MB DDR RAm,és Windows XP angol verzió!Szerintem ennek el kéne bírni az importálást,nem?!Régebben a 3.1-es verziónál simán engedte az importot,nem tom most miért nem.Nem lehet hogy az XP a baja?Vmi más megoldást nem tudsz esetleg?A c:Program FilesLOIM könyvtárba van telepítve,úgyhogy az biztos nem gond.

Ricsi - 2006. március 08. 16:43 - válasz erre

Hogyan lehet letölteni?

Leena - 2006. március 09. 18:50 - válasz erre

Magamnak:)

MISS__ELEKTRO - 2006. március 13. 14:22 - válasz erre

Nekem bejön a játék! Tegnap egész délután ezzel szórakoztunk a családdal hawerOkkal = ) sokat segít a wágó pisti ; )

Tivadar - 2006. március 13. 14:51 - válasz erre

A jatek nagyon jo.

Petya x3x - 2006. március 19. 19:26 - válasz erre

Jó játék de a kérdéseket azért nem mondja el

kotk22 - 2006. március 20. 14:29 - válasz erre

jó de nem tudom hogyan lehet letölteni

kraveny19 - 2006. március 21. 14:42 - válasz erre

LOL!
TXT!
Gody!

nuszi - 2006. március 21. 17:31 - válasz erre

nem akar valaki multizni?Szóljatok msn-be ha van vagy itt!
nuszbaum@hotmail.com

Réz István - 2006. március 25. 20:36 - válasz erre

Nagyon nagyon jó!!!

damid - 2006. március 26. 15:23 - válasz erre

nekem is tölti

baba1234 - 2006. március 26. 18:29 - válasz erre

ÓÓÓÓÓ..JÁTT.EZ CSÚÚCSS! Volt még egy változatom csak eltűnt valahogy letöröltem vagy ilyesmi, azátn most azt keresgéltem itt a neten, mert unatkoztam, és rátaláltam erre!!! Hát ez egyszerűen KIRÁLLLYYY!!!!!!!!!!!!

Megyek is, most eeezzel játszani.:DDDDDD

anna szerint - 2006. március 30. 17:05 - válasz erre

nekem nem tolti!

NdF - 2006. március 30. 20:28 - válasz erre

Szia Borkirály!
Bocsi, hogy csak most válaszolok. Nekem is winfosXP van fent, csak magyar verzió. Szerintem ez nem lehet probléma. Remélem azóta már sikerült megoldani a dolgot. A gépednek valszeg bírnia kellene, hiszen nem egy gyengus konfig... Sajna nincs ötletem, hogyan lehetne megoldani. De majd megpróbálok kitalálni valamit. Addig is jó játékot mindenkinek!

Zezez - 2006. március 31. 11:06 - válasz erre

Nemtudom letölteni!!!!!!!!!!

akimezu01 - 2006. március 31. 22:44 - válasz erre

hali
msn-en megvan a progi amivel lehet telepíteni!akimezu@freemail.hu
akinek kell a progi

akimezu - 2006. április 01. 23:49 - válasz erre

vagyis ottátküldöm:)akinek kell

Brigibaby17 - 2006. április 02. 12:51 - válasz erre

Valaki segítsen letöltenia 4.1verziót!

akimezu - 2006. április 02. 16:22 - válasz erre

én segítek:)

hanna - 2006. április 09. 14:28 - válasz erre

hol lehet letolteni a loim jatekot me en nem tom

anna - 2006. április 09. 14:29 - válasz erre

nekem sem tolti le az a ..... gep

zsoltné - 2006. április 11. 12:29 - válasz erre

Sziasztok! Minden adatot kitöltöttünk, mégsem sikerül belépni. Tudjátok miért;

Enikő - 2006. április 13. 07:42 - válasz erre

Hogy kell ezt a játékot letölteni??:SVki pls!Kösy

t.edytke - 2006. április 13. 21:53 - válasz erre

hogy léphetek be a játékba?már regisztráltam és hogyan tovább?!Segítsetek!

gjpt2107 - 2006. április 18. 15:19 - válasz erre

milyen kodek kell a hangokhoz? nem tudja véletlenül valaki?

Mylanee - 2006. április 19. 20:12 - válasz erre

sziasztok.hogy lehet letölteni a legyen ön is milliomost?

Reka-Blanka - 2006. április 21. 13:53 - válasz erre

hello.....en ujj vagyok itt....es ne tudom letolteni a jatekot..!! valaki...tud segiteni?? plss

cindy - 2006. április 21. 20:26 - válasz erre

hali!
tiszta jó!

Zoli - 2006. április 26. 20:34 - válasz erre

Sziasztok! azt szeretném megkérdezni hogy ezt a játékot honnan töltöttétek le internet címet

didi - 2006. április 27. 15:20 - válasz erre

Küldjék nekem játékban JÓ

Zoli - 2006. április 27. 15:23 - válasz erre

Hali a hálózati játszmáról valaki tudna infót mondani???

fuzsika baby - 2006. május 02. 12:28 - válasz erre

hogy kell ezzel játszani ????

A.Aniko - 2006. május 02. 17:14 - válasz erre

hogy lehet letölteni???

petruskag - 2006. május 03. 17:41 - válasz erre

Hogy lehet letölteni? én sem tudom

Daku Letícia - 2006. május 08. 19:07 - válasz erre

kérem hogy küldjék el ajátékot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nóri - 2006. május 11. 14:08 - válasz erre

lol lol lol :D:D:D:D:D

eszter - 2006. május 11. 15:11 - válasz erre

imádom ezt a játékot
DE CSAK JÁTSZANI!!!!!!!!!!!!
ÉS LESZERETNÉM TÖLTENI

Gergely Szabolcs - 2006. május 11. 19:52 - válasz erre

Szeretnek csatlakozni a Legyen on is milliomoshoz!Szeretem mikor ezzel foglalkozom.Ez egy jo jatek,amelybol sok mindent tanulhatunk is!

Nógrády Norbert - 2006. május 13. 09:35 - válasz erre

remélem nagyon jó

peti - 2006. május 14. 21:30 - válasz erre

Szerintem nagyon szép a játék, és nagyon szeretek vele játszani.

Bodri - 2006. május 16. 21:08 - válasz erre

atom jó játék érdemes letölteni aki jó pasit akar 14év itt a számom 06305123714

sadami - 2006. május 17. 07:08 - válasz erre

mikor akar megint elélrhetö lenni az www.loim.atw.hu oldal?

Bakos Emese - 2006. május 18. 13:27 - válasz erre

Nagyon jó játék!

karlovics martin - 2006. május 20. 15:51 - válasz erre

nagyon jól néz ki de hol kell letölteni

malackaa - 2006. május 21. 20:07 - válasz erre

de jo mindenki játszik én meg fél órája keresem hogy hol lehet letölteni

Bajzáth Rita - 2006. május 25. 13:31 - válasz erre

Nagyon jó Vágó Úrnak a műsora, sokat lehet belőle tanulni!!!!

avirex - 2006. május 26. 11:55 - válasz erre

Nokinak köszike a milliomost!

DjMongii - 2006. május 26. 19:50 - válasz erre

Szerintem ez egy nagyon hasznos ĂŠs nagyon szĂłrakoztatĂł progi/jĂĄtĂŠk ĂŠrdemes vele jĂĄtszani!!

schneider éva - 2006. május 29. 10:06 - válasz erre

játszani szeretnék

hagyadori - 2006. június 04. 12:35 - válasz erre

Miért nem tudsz jétszani rajta? (link)

Csokimackó - 2006. június 04. 15:51 - válasz erre

Jó játék,csak még nem tudok rajta játszani

ivverson - 2006. június 13. 14:40 - válasz erre

én is leszeretnémtölteni csak nem tudom

jowcol - 2006. június 14. 13:55 - válasz erre

hogy tölthető le

Marcikuska - 2006. június 16. 12:31 - válasz erre

Könnyen és okosan kell letölteni :D

Marcikuska - 2006. június 16. 12:35 - válasz erre

Win XP? Ha nem akkor nekem nem müxik a helpem(?)!

balee - 2006. június 17. 18:34 - válasz erre

hogy tölthető le?:S

Dániel - 2006. június 18. 11:38 - válasz erre

sziasztok

Elektra - 2006. június 18. 16:32 - válasz erre

Nagyon kivancsi vagyok:)

cilinke - 2006. június 24. 16:04 - válasz erre

Úgy örülök,hogy végre megvan!!!!!!!

imi - 2006. június 29. 18:26 - válasz erre

ez egy nagyon szar oldal,mert sok-sok ember kérdezi,hogy hogyan lehet letölteni a legyen ön is milliomos-t,de senki sem válaszol.ezért rossz ez az oldal,ha válaszolnának rá,hogy hol lehet letölteni akkor mindjárt jobb az oldal,sokkal jobb.mondjátok meg,hogy hol lehet letölteni a játékot,nagyon szépen kérlek titeket.

zsolti - 2006. június 29. 19:09 - válasz erre

Ha elolvastad volna ezt a szar cikket, akkor a végén neked is feltűnt volna az alábbi szar sor a szar linkkel:

"A program teljesen ingyenes és szabadon használható, ide kattintva letölthető."

Na oda ráböksz, bejeletkezel (ha nem vagy) és már töltöd is.

melinda - 2006. július 17. 15:49 - válasz erre

én tudom hogy kell letölteni a legyen ön is milliomost
az összes kép alat van irva valami és a végén ki van irva hogy ide kattintva letöltheted és bejelntkezel és letöltöd!!:):))))
:DD

Dávid - 2006. július 27. 20:21 - válasz erre

Nekem sikerult le tolteni,el is indul a hang de semmi más nem jelenik meg csak az "An error occured while attempting to initialize the Borland Database Engine (error 2108)"az felirat!Bárki aki tud segíteni kérem írjon a kecskusz5@freemail.hu e-mail címre vagy erre a linkre.NAGYON JOL JONNE A SEGITSEG:(((((((((((((((((((((((((((

vargafamily - 2006. augusztus 03. 17:50 - válasz erre

én is akarok

kissisti - 2006. augusztus 04. 11:51 - válasz erre

hogy lehet letölten a játékot irjátok vissza a kiss isti@citromail.hura légyszives.

olloczky - 2006. augusztus 09. 12:03 - válasz erre

sose lehet letölteni egyáltalán hol lehet

iza - 2006. augusztus 12. 20:14 - válasz erre

Megkerek valakit h segitsen!!!!!
Hogy lehet letolteni a jatekot?

norberto123 - 2006. augusztus 17. 20:16 - válasz erre

sziasztok valaki megtudja mondani hol kell letölteni a milliomost? elöre is thx!

DJ Mongii - 2006. augusztus 18. 20:21 - válasz erre

Sziasztok le lehet tölteni itt minden a progikon(játékon) hang is van csak tudni kell használlni vagy sulit végezni infóból :P

DJ Mongii - 2006. augusztus 18. 20:23 - válasz erre

ha valaki esetleg nemtudná letölteni annak segítünk is további segítségkérés
djmongii@freemail.hu

zoli - 2006. augusztus 22. 13:51 - válasz erre

hogy a fracba kell ezt letölteni

zsazsi - 2006. szeptember 16. 15:25 - válasz erre

serintem i jo
nem tdja valaki hogy kell a karaoea ltölteni a zámokat?

csuri papa - 2006. szeptember 17. 14:36 - válasz erre

mesélje el valaki hogy kell cd-re menteni a letöltött programot
elöre is köszönöm

JÓember - 2006. szeptember 18. 13:50 - válasz erre

Nem vagyok egy gakorlott Internettes, de nekem azonnal sikerült letöltenem a htp://dernhelm.uw/LOIM setup exe - re lépéssel.

Dj Lakatos - 2006. szeptember 19. 19:23 - válasz erre

ez a játék nagyon jó igy ahogy van !

Beny - 2006. szeptember 21. 13:17 - válasz erre

Sziasztok! Valakinek van kedve játszani velem??? adok IP-t vagy adhattok ti csak irjatok az emailomra:) köszi Sziasztok

pogee - 2006. október 14. 11:33 - válasz erre

nem tudjátok miért nem működik renesen nekem??
látom a kezelőfelületet,de a desktop átlátszik és nem látom a feliratokat...

vivi - 2006. október 20. 13:45 - válasz erre

sya regisztráltam magam de hogy kell letölteni a Legyen ön is milliomost?
lécci segítsen valaki!

ildiko34 - 2006. október 21. 13:59 - válasz erre

szia én is regisztráltam de nem tudom hogy kell letölteni valaki segítsen! köszi

ildiko34 - 2006. október 21. 14:44 - válasz erre

vivi (13:45): szia nekem sem sikerül letölteni! neked már sikerült?ha igen segíts légyszi köszi

titok - 2006. október 23. 16:39 - válasz erre

Jó a játék olyan mintha a Vágó ülne elöttem :Király!!!!

zsófi - 2006. október 28. 21:16 - válasz erre

Tök jó ez a játék csak kicsit bonyolult volt amire letöltötem de megérte

mucsu - 2006. november 04. 19:36 - válasz erre

hat ha letudnam huzni lehet jo lenne ..en nemtudom ezt lehuzni...es ez felhaboritoooooo

mumu - 2006. november 04. 20:14 - válasz erre

hogy lehet letötölteni ezt a legyen ön is milliomos játékot???????????????????????????????????????????????????

kozma erzsébet böbe - 2006. november 04. 21:26 - válasz erre

a legyen ön is milliomos játékot achat gyaloglo.hu alapján nem lehet letölteni mia gond valaki irja már meg a valóságot, létezik még ez a játék

Marcsy - 2006. november 05. 12:49 - válasz erre

HOGY LEHET LETÖLTENI?

kurtasfr - 2006. november 05. 22:10 - válasz erre

Most toltom le.Remélem sikerul.Nagyon sok, 22MB!

Oxygen - 2006. november 11. 14:23 - válasz erre

én lebírtam tölteni de nem birok játszani mindig kiirja hogy Nincs több kérdés ehhez a nehésséghez vagy témakörhöz! pedig én csak beírtam a nevem és kiválasztottam az ÖSSZES TÉMAKÖRt

kiki - 2006. november 13. 15:46 - válasz erre

rica (18:43): segíts hogy én is legyek milliomos legalább itthon tudjam eljátszani. köszi

cazy - 2006. november 13. 21:31 - válasz erre

semmi

Szakács Máté - 2006. november 18. 09:09 - válasz erre

Légyszíves rakjátok fel az 1000 új Vágó István hangot, mert a www.loim.atw.hu megszűnt és kellene az 1000 új Vágó István hang. Előre is köszönöm.

livia750612 - 2006. november 18. 19:01 - válasz erre

hogy kell inditani a milliomost,mert letölteni sikerült,de inditani nem.

petike - 2006. november 21. 19:57 - válasz erre

nagyon jó:)))

picur - 2006. november 25. 21:32 - válasz erre

hogy lehet letölteni

NdF - 2006. november 26. 14:08 - válasz erre

Aki a Vágó hangcsomagot szeretné letölteni, vagy kérdéseket, az megteheti az http://ndf.extra.hu/ címről, egyébként még valamikor márciusban feltöltöttem ide, amit a fórumban írtam is, csak vissza kellett volna olvasni... :-P

Viki - 2006. december 09. 17:37 - válasz erre

Köszi!Leszedtem és egész jó!Thx

csentei attila - 2006. december 18. 14:24 - válasz erre

sziasztok megszeretném kérdezni hogyy hogyan lehet letölteni ezt a játékot

zsuzsi - 2006. december 19. 23:21 - válasz erre

jo ez a jatek csk eppen nem tudom letolteni

maksi - 2006. december 21. 16:13 - válasz erre

Sziasztok megmondjátok nekem plííz hogy ezt hogy lehet letölteni?????????????????????thx :)pusz

jenny - 2006. december 24. 00:30 - válasz erre

legyenek szivesek megirni hogyan kell letölteni!köszönöm!

Peti - 2006. december 28. 12:28 - válasz erre

Sziasztok! Sikerült letölteni, de a telepítéskor azt írja ki, hogy megtelt a "C". Most 110 GB üres rajta. Elindul, de csak hang van, kép nincs. Kikapcsolni sehogy sem lehet, csak géppel együtt. 1 GB a RAM. MIt tehetek?

Crow - 2006. december 30. 11:10 - válasz erre

Mennyi bajotok van a telepítéssel?!!! Pedig semmi extra nincs benne!

Nna, még1X: Ahogy Ndf is írta, a http://ndf.extra.hu/ honlapról töltsétek le a LOIM41.exe -t ( http://ndf.extra.hu/progi/LOIM4.1.exe ), és indítsátok el. FONTOS!!! Hogy mind a Borland extensiont, mind pedig a Fraunhoffer codecet FEL KELL TELEPÍTENI! (Akkor is, ha már van fent ilyen a gépen.) És ennyi!
Nekem is kiírja közben (azt hiszem a Borland kiterjesztés telepítésekor), hogy nincs elég hely a C: lemezen, de egy OK-val tovább is enged, és rendben feltelepül, nem kell megijedni tőle.

Ha szeretnétek újabb Vágó István hangokat is hozzáadni a meglévőkhöz, akkor még töltéstek le a LOIMhangUP1.exe -t ( http://ndf.extra.hu/hang/LOIMhangUP1.exe ), ami automatikusan kibontja előbb a Documents and Settings ....temp könyvtárba fájlokat, majd bemásolja a program mappába. Természetesen a telepítéskor ne fusson a fő program.

Remélem most már menni fog. Ha még ezután sem, akkor esetleg nézzétek meg, hogy DirectX 9.0c verzió van-e a gépeteken (fontos hogy "c" verzió legyen!).

bogi - 2006. december 30. 18:57 - válasz erre

de ezt hogy kell letölteni?

bogi - 2006. december 30. 19:02 - válasz erre

ok bocs tom

NdF - 2007. január 02. 14:56 - válasz erre

Crow (11:10):
Köszike, hogy leírtad nekem már nem volt több türelmem, pedig nem is 1x leírtam, hogy honnan lehet letölteni, a telepítés gondoltam már nem okozhat senkinek sem gondot. Tévedtem...

adrienn - 2007. január 02. 17:59 - válasz erre

nem értem... :( (nem is igaz....) :P hehe

kata - 2007. január 02. 18:09 - válasz erre

mindig erre a játékra vártam hogy játszhassam vele!

esze dorina - 2007. január 06. 13:04 - válasz erre

kata (18:09): hogyan lehet letölteni?? e-mailba írd meg lécci emailom:esze96@freemail.hu

Mészáros Istvánné - 2007. január 06. 15:50 - válasz erre

Sikerült letölteni a programot, nagyon jó vele játszani, csak nem tudom "lelőni" Vágót, ugyanis már régen befejezem a játékot , kiléptem belőle, de Ő kép nélkül is még mindig csak mondja, mondja....

dezyre - 2007. január 06. 16:48 - válasz erre

Sziasztok! SEGÍTSÉG!!!
letöltöttem a játékot telepítettem ahogy neki jól esett minden összetevővel, de inditáskor egyszerüen nem hajlando értelmezhető képet adni. az asztalom jelenik meg, és egy minimális szinte felismerhetetlen részlet a kezelőfelületből.
Mi lehet a gond?már kipróbáltam mindent amire én gondoltam..

Előre is köszi.

dezyre - 2007. január 06. 16:54 - válasz erre

Sziasztok! SEGÍTSÉG!!!
letöltöttem a játékot telepítettem ahogy neki jól esett minden összetevővel, de inditáskor egyszerüen nem hajlando értelmezhető képet adni. az asztalom jelenik meg, és egy minimális szinte felismerhetetlen részlet a kezelőfelületből.
Mi lehet a gond?már kipróbáltam mindent amire én gondoltam..

Előre is köszi.

gyuszi - 2007. január 08. 18:51 - válasz erre

király játék

Ricsi - 2007. január 09. 17:52 - válasz erre

tök jó

peti - 2007. január 10. 12:44 - válasz erre

szia !nagyon jó!:))

petike - 2007. január 10. 13:04 - válasz erre

szia nagyon jó!:))

kulcsar norbert - 2007. január 10. 16:49 - válasz erre

hello XXY(ok).......nagyon szuper a jatek.......

Enikő - 2007. január 12. 17:33 - válasz erre

Hol találok számitóges legyen ön is milliomos játékot??????

anna813 - 2007. január 12. 19:01 - válasz erre

ÜDVÖZLETEM...kb két hónapja játszom- a játék nagyon szinvonalas-- de lenne egy-két kritikai észrevételem............tegyétek a hozzászólás lehetőségét előre- ne kelljen kilómétereken át futtatrni az oldalt ahhoz hogy a végére érjek-- ........miért kellett a regisztráció, ha letöltés után enélkül is beléphetek----... szeretném látni- esetleg kiirva virtuális nyereményemet, ami eddig számomra elérhetetlen volt..........eléggé gyorsan játszom, ha lenyomtam a válaszgombot vágó ur megszakitja a mondatát, tegyétek lehetővé hogy befejezze, s csak aztán mondha hogy a vagy b..stbb..........végül kicsit zavaró hogy a játék az alapinzertre vetül- nem lehetne valami egységes alapképet alátenni, ami csak a játéké lene....... egyenlőre ennyit és megismétlen a játék nagyon jó és én igencsak szeretel-- üdvözlettel p..anna-mária ill. anna 813

zsolt1006 - 2007. január 13. 17:00 - válasz erre

Sziasztok!!! Minnyajatokhoz lenne egy keresem megpedig egy olyan hogy az iskolankban szervezunk minden evben egy hetig bizonyos musorokat es tobbek kozott a Legyen on is milliomos- nak is van egy valtozata. A keredesekben szeretnem segitsegeteket kerni olyn 9-12 oszatlyosoknak kellenenek kerdesek.
Aki kisegit az a kerdeset kuldje a zsolt1006@citromail.hu cimre
Koszonom mindenkinek a segitseget elore is

atkababa - 2007. január 14. 14:49 - válasz erre

hol lehet új kérdéseket letölteni?

kindla ildikó - 2007. január 14. 15:10 - válasz erre

ha valaki tudja, hogy a régebbi fajta Legyen ön is milliomos játékot, a Kónyi szoft-osat hol lehet letölteni,kérem írja meg. köszi előre is

Alexandra - 2007. január 17. 16:27 - válasz erre

Télleg ingyenes?

ági - 2007. január 22. 16:09 - válasz erre

szeretném frissíteni a Legyen Ön is millomost, azért hogy új, nem ismétlődő kérdéseket kapjak! Kérem. aki ezt tudja az irja meg, hogy hogyan kell! Köszi előre is!Sziasztok!

ági - 2007. január 22. 16:12 - válasz erre

atkababa (14:49): szia! mivel én is ezzel a gonddal küzdök, ezért szeretnélek megkérni arra: hogyha megtudsz valamit akkor válaszolj nekem! steretném én is frissíteni a játékot! szia!

Szűcsi - 2007. január 22. 19:04 - válasz erre

KIRÁLY!!!

katona ágnes - 2007. január 23. 19:23 - válasz erre

hogy lehet letölteni???légyszi hamar válaszoljon valaki:((((((

Dencs Roland - 2007. január 27. 12:46 - válasz erre

én is azt szeretném megkérdezni hogy hol lehet letölteni????????????????????????????????,

dencs roli - 2007. január 27. 13:01 - válasz erre

hááááát meg van de ez nem olyan jóóóóó lehet hogy nem egyet töltöttünk le

cortell - 2007. január 29. 11:44 - válasz erre

most töltöm remélem jó lesz

cortell - 2007. január 29. 20:14 - válasz erre

nekem nagyon tetszik de multiba jobb lenne csak nincs fent senki

vtom - 2007. január 30. 23:23 - válasz erre

Nagyon gut a játék, bár találtam egy hibát: van egy kérdés, ahol a Vágó arra kíváncsi, hogy a négy magyar szépíró közül kinek a lánya írt visszaemlékezést apjáról Apám regénye címmel. A helyes válasz Móricz Zsigmond (Móricz Virág: Apám regénye, 1953), amit be is jelöltem, ezzel buktam 500 ezret... Akkor most mi van...reset? :-(

nonnesz - 2007. február 02. 17:34 - válasz erre

sziasztok vki elkuldhetné a cimemre ,hogy hogy tudnam letolteni a jatekot.koszi szepen

lola - 2007. február 02. 17:57 - válasz erre

sziasztok valaki nekem is segíthetne a játékot letölteni

Anett - 2007. február 02. 17:59 - válasz erre

Szeretném letölteni a legyen önis milliomos játékot. De hogy kell,
Lécci valaki válaszoljon nagyon szeretném megtudni!

Anett - 2007. február 02. 18:01 - válasz erre

judó (14:02):
Hogy kell letölteni a legyen önis milliomos játékot a számitó gépre?

Anett - 2007. február 02. 18:49 - válasz erre

Ja már tom hogy hogy kell

Violetta - 2007. február 03. 19:00 - válasz erre

Hogy tudom letölteni??????????????????

atti - 2007. február 03. 20:56 - válasz erre

valaki mongya meg hol kapom meg a jatekot

elekm - 2007. február 08. 14:12 - válasz erre

A http://ndf.extra.hu.-ról letöltés és instalálás után azonnal indult problémamentesen.Az ott található kérdéseet viszont nem tudom importálni - állandóan az a hibaüzenet, hogy - végzetes hiba történt próbálja ujra importálni.
Ha van valakinek tapasztalata, hogy hogyan lehet importálni illetve további kérdések honnan telepíthetők és hogyan azt megköszönöm!

timi - 2007. február 08. 16:19 - válasz erre

lécci valaki irja meg hogy kell letölteni a legyen ön is milliomost?

norbika - 2007. február 10. 16:12 - válasz erre

Nem kellene ilyen nehez legyen a jatek letoltesEE!!!!
Vagyis nem kellene ennyi programot ogenyeljen!!!a jetek!]MEGLEHETNE oldani ezt valahogy?

Attila - 2007. február 11. 10:53 - válasz erre

Hogy lehet letölteni???????????????????????

gabi - 2007. február 15. 18:50 - válasz erre

hogyan lehet letolteni?

Anita - 2007. február 15. 19:15 - válasz erre

Sziasztok. Hogyan lehet letölteni a játékot?

Anita - 2007. február 16. 14:14 - válasz erre

Nagyon szeretném, ha valaki segítene letölteni.

Anita - 2007. február 16. 19:41 - válasz erre

Szia. Hogyan lehet letölteni a játékot?! Valaki tud nekem segíteni?

Geri - 2007. február 17. 21:13 - válasz erre

Itt van a hozzászólások felett hogy: ide kattintva letölthető arra klikk ha nem vagy regisztrálva akkor regisztrálj én is így töltöttem le

NdF - 2007. február 19. 15:48 - válasz erre

Sziasztok!
Már egy csomószor le lett írva, hogyan lehet letölteni és telepíteni a programot! Én csak azt tudom javasolni, hogy mindenki olvassa először végig a fórumot, mielőtt kérdezne... Mindenkinek külön-külön nem fogjuk leírni a lépéseket, sztem egy 15 perces olvasás megéri ezt a játékot....

NdF - 2007. február 19. 15:52 - válasz erre

Ja még valami, akinek a frissítés során hibaüzenettel kilép a játék, az próbálja meg azt, hogy az importáláskor a sorkérdéseket nem jelöli be, nekem így működött... (az előző adatbázis ettől még megmaradhat, így is több mint 10 ezer kérdés lesz fent). A vágó hang kiegészítés néha kicsit csúszik, és egy idő után zavaró is lehet, aki nem akarja az ne telepítse.

Dzsenci - 2007. február 26. 13:54 - válasz erre

12:42):

Csaó!

Erről az oldalról minden nehézség nélkül le tudod tölteni!!!
http://ndf.extra.hu/
Jó mulatást hozzá!

Csá!

Dzsenci - 2007. február 26. 14:04 - válasz erre

Hali Mindenkinek!
Erről az oldalról minden erőfeszítés nélkül le lehet tölteni a "Legyen ön is Milliomos" exe-t
http://ndf.extra.hu/
Bejön az oldal akkor a Full: LOIM41.exe - re klikk és a többi máe gyerekjáték ::))
Csaóka!

Dzsenci - 2007. február 26. 14:10 - válasz erre

Anita (19:41):
Szia!
Erről az oldalról http://ndf.extra.hu/ simán letöltheted!

Csaó!

Dzsenci - 2007. február 26. 14:12 - válasz erre

gabi (18:50):

Szia!
Erről az oldalról http://ndf.extra.hu/ simán letöltheted!

Csaó!

Anita - 2007. február 27. 21:00 - válasz erre

Sziasztok.Én ma regisztráltam.Eddig semmi sem történt.Remélem holnapra baindul a program,mert nagyon jó ez a játék.

Adrienn - 2007. február 28. 17:52 - válasz erre

Hogy lehet letölteni?

encibaba - 2007. március 04. 10:44 - válasz erre

hogy kell letölteni? mert már játszottam vele és nagyon jóóó!!! csak nem tudom hogy kell letölteni...

kérdek - 2007. március 04. 12:31 - válasz erre

Lenne 1 kérdésem, ha van itt vki hozzáértő és kedves:honnan lehet free kérdéseket leszedni?(ndf.extra.hun kívül)Plz kéne.

NagyNoémi - 2007. március 04. 18:59 - válasz erre

Szeretném, hogy meglegyen ez a játék

kÁllai Renátó - 2007. március 04. 20:09 - válasz erre

ez a legjobb játék amit láttam!

1g0R - 2007. március 10. 21:00 - válasz erre

Linux alatt fut a program ?

lgabor87 - 2007. március 13. 14:51 - válasz erre

csak keressétek meg a leghosszabb hozzászólást és már nem is kell kérdezgetnetek senkit.
Én is így töltöttem le és jó lett.

DRUZSIN KARINA GEORGINA - 2007. március 20. 13:33 - válasz erre

nagyon szeretem

merci - 2007. március 23. 17:06 - válasz erre

hol kapok ingyenes legyen on is milliomost a szamitogepen?

Stevoka - 2007. március 24. 16:10 - válasz erre

Dávid (20:21): nekem is ugyan ez van csak hang és kész!! És már ideges vok!

((Dávid12)) - 2007. március 25. 14:16 - válasz erre

NAGYON JÓ JÁTÉK coooool

tőke fatime - 2007. március 26. 15:39 - válasz erre

stevi (12:42): szia fatime vagyok!én tudom holtudod letölteni a milliomost!az egonsoft oldalaknál.

Bálint Lehel - 2007. március 29. 09:55 - válasz erre

tök jó ez a játék

Bozsi - 2007. március 31. 09:31 - válasz erre

Sziasztok!

Letöltöttem a játékot,de amikor elíndítom kiír egy hibát: "An error occured while attempting to initialize teh Borland Database Engine (error $2108)"

Lécci segítsetek mert nagyon jó lehet a játék!
előre is kössz:Bozsi

mimmó - 2007. március 31. 16:10 - válasz erre

király játék

zoli - 2007. április 01. 07:35 - válasz erre

nagyon jo................

sandor ricsi - 2007. április 03. 18:42 - válasz erre

nincs

Marci - 2007. április 03. 23:48 - válasz erre

Sziasztok, én nagyon szerettem egy régi, szép kivitelű programmal játszani, az 1.5 verzióval. Nem tudja valaki hogy hol lehetne letölteni, mert sajnos elveszett...:(
Előre is köszönöm.

tomi - 2007. április 04. 19:46 - válasz erre

Nagyon jo játék.

tututi - 2007. április 04. 22:27 - válasz erre

mondd meg a szerver számát és én belépek cortell (20:14):

vani - 2007. április 06. 19:13 - válasz erre

hello az lenne a kérdésem ezt hogy kell letölteni ezt a játékot

Dóri - 2007. április 10. 15:51 - válasz erre

hogy kell vele játszani???

krisztián - 2007. április 16. 14:39 - válasz erre

sziasztok

krisztián - 2007. április 16. 14:40 - válasz erre

sziasztok

Horváth Dávid - 2007. április 18. 20:26 - válasz erre

hellö

Viry - 2007. április 19. 09:38 - válasz erre

vki mondja már meg h kell ezt letölteni!!!

gyorgy timea - 2007. április 29. 20:18 - válasz erre

nagyon jo jatek

richard - 2007. május 03. 15:35 - válasz erre

jeeehhh

Mackovics Réka - 2007. május 15. 16:35 - válasz erre

szerintem jó játék

Zsiráf - 2007. május 18. 18:59 - válasz erre

Hy kell a játék

kiss beatrix - 2007. május 20. 12:33 - válasz erre

na gyerünk!

Aceman - 2007. május 20. 18:02 - válasz erre

Nagyon jó a tv-ben és itt is!

Szabó Melody - 2007. május 27. 15:28 - válasz erre

Nagyon jó lehet ez a játék biztos!!!!!!!!!!

donisz - 2007. május 28. 00:50 - válasz erre

nagyon vagány a játék! köszi szépen

edina - 2007. június 01. 21:46 - válasz erre

Bisztos a shajat dolgaban? Ez a musor nagyin jo pofa volt mert a gyerekek voltak a musorban!!!

Simo Frenc - 2007. június 02. 12:38 - válasz erre

Hol kell letölteni?

Petra - 2007. június 25. 19:29 - válasz erre

sziasztok! tök jó lehet ez a játék??? hogy lehet játszani rajta?? Petra

VAJDA ZSANETT - 2007. július 04. 14:06 - válasz erre

GRATULÁLOK MAGÁNAK ISTVÁN
NGYON OKOS ENBER MAGA

dodi - 2007. július 08. 12:03 - válasz erre

Sziasztok! SEGÍTSÉG!!!
letöltöttem a játékot telepítettem ahogy neki jól esett minden összetevővel, de inditáskor egyszerüen nem hajlando értelmezhető képet adni. az asztalom jelenik meg, és egy minimális szinte felismerhetetlen részlet a kezelőfelületből.
Ezt már többen is kérdezték, és még nem kaptunk segItséget. Legyen szives valaki irja le hogy mi ennek az oka.

dodi - 2007. július 15. 14:03 - válasz erre

dodi (12:03):
Az ok a következő:
- Ha a képernyő felbontása nagyméretűre van beállítva, a program elemei elcsúszhatnak egymáshoz képest.
A következő módon állíthatjuk ezt vissza: a desktopon a jobb gombra klikkelünk, majd:
Tulajdonságok -> Beállítások fül -> Speciális -> Általános -> Normál méret (Win98-ban: kis betűméret) (96 DPI)
A számítógép újraindítása után a probléma megszűnik.
- A játék kizárólag 1024x768 pixeles felbontásban működik!

Paulus - 2007. augusztus 03. 00:32 - válasz erre

Udv mindenkinek!
Mindenkinek, aki nem tud importalni:
mielott importalnatok, allitsatok a Windows-t angol kornyezetre. Ez a Regional Settings-ben ket beallitast es ujrainditast igenyel. Ezutan mindent importalhattok. Importalas utan vissza kell allitani a magyar kornyezetet, mert csak igy jelennek meg a dupla hosszu ekezetes maganhangzok... remelem segitettem - magyar Windowssal nincs tapasztalalatom, de az ok megtalalasaban remelem igy is segitettem. Kosz a jatekert. Marhajo! Gyerektaborban hasznaljuk....

tomcsi97 - 2007. augusztus 10. 11:06 - válasz erre

ezt a programot ha firefoxal töltitek le,menni fog!A MEGOLDÁS EZ!!!vagy ha nem akkor és se tudom,pedig nekem ment úgy

Zsolt - 2007. augusztus 25. 18:46 - válasz erre

Sziasztok. Valaki segitsen ki egy linkel h honnan lehet letolteni egy legyen on is milliomos jatekot...koszi

Netty - 2007. szeptember 04. 15:42 - válasz erre

Akkor hogy lehet letölteni?!

Kiss Kinga Timea - 2007. szeptember 07. 16:02 - válasz erre

En romaniaba elek,de ettol tutibb jatekot meg eletembe nem lattam.Nagyon kiraly.

RaidX - 2007. szeptember 09. 10:17 - válasz erre

Sokan nem tudják letölteni a játékot, pedig egyszerű!

Ha még nem vagy regisztrálva a jox.hu oldalon akkor regisztrálj!
Jelentkezz be az oldalra. Utánna az ismertető alján kattints az " ide kattintva letölthető." Majd a megnyíló oldalon katt a "A letöltéshez kattints ide"
Ennyi az egész! Az oldalon található letöltések csak regisztrált tagognak lehetséges!

Dr.Joeka - 2007. szeptember 13. 13:14 - válasz erre

király ajáték!!! Milliomos lettem vele!

jani - 2007. szeptember 20. 21:10 - válasz erre

csá

Schilde Terézia - 2007. október 06. 16:58 - válasz erre

Nagyon jó ez a játék de nem tudom hogy hogy kell letölteni!

strauss lászló - 2007. október 07. 18:45 - válasz erre

nagyon szeretném ezt a játékot

zsófi - 2007. október 29. 09:32 - válasz erre

nagyon szeretem ezt a játékot.

tyger - 2007. október 30. 17:17 - válasz erre

baromi jó a 4.1-es milliomos játék daninak üzenem nyerjéé kurvasok pénzt márknak meg hogy ki vagy te kiki ki vagy te rap 4ever csa !csa

tyger - 2007. október 30. 17:19 - válasz erre

ja és kerörö tiszödö mó dö plaan szantesz kilogram szükvü vári té yeeee

tyger - 2007. október 30. 17:50 - válasz erre

másfél millát nyertem cshajeeeeee lálá lá lá loóóóóó kicsi gyere fel a hegy csúcsára cshajeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

dani - 2007. október 30. 17:52 - válasz erre

nyugi te roma király

tyger - 2007. október 30. 17:52 - válasz erre

jó a játék és te ki vagyte mondmá meg bazeg ho ki ki vagyte

tyger - 2007. október 30. 17:56 - válasz erre

vágó átvágót engem ez é vágót szétvágom vagy keresztbe vágom a jól vágó késemmel mer jó vágót vágni a kis Átvágó pista báá!!!!!

dani - 2007. október 30. 17:58 - válasz erre

je miliomos vok :D nyertem 20 millát

Kiki - 2007. október 30. 19:35 - válasz erre

De hülyék vagytok bazd meg!!!!!

dani - 2007. október 30. 19:45 - válasz erre

ja rád hasonlitunk xD te vagy a páldakép xD

tyger - 2007. október 30. 19:46 - válasz erre

JAJde micsinálsz kikiki ki vagy tejaj millák

dani - 2007. október 30. 21:59 - válasz erre

hogy a faszba megy ez szerveren?

dani - 2007. október 30. 22:11 - válasz erre

ja sehogy de szar csak lanba megy

varga laura - 2007. november 09. 15:46 - válasz erre

ezzel nagyon szeretek játszani.

varga laura - 2007. november 09. 15:47 - válasz erre

hééééééééééé

varga laura - 2007. november 09. 15:48 - válasz erre

na akkor csumaszító mindenkinek!!!!!!!

betti - 2007. november 10. 17:38 - válasz erre


hogy kell letölteni?????????????????

kriszti - 2007. november 10. 18:42 - válasz erre

http://ndf.extra.hu/

dóri - 2007. november 25. 21:24 - válasz erre

igyenesen le lehet tölteni vagy nem na erre válaszoljon nekem valaki!!!!!!!!

méreg évy - 2007. november 27. 22:06 - válasz erre

jó játék komcsi

Fejes Renáta - 2007. december 06. 14:49 - válasz erre

én is nagyon szeretem ezt a játékot

DETTI - 2007. december 06. 19:30 - válasz erre

Nem tok ezzel semmit csinálni sajnos pedig találtam máshol egy ilyen játékot tök KING!!!!!!!!!!!

occika - 2007. december 09. 19:04 - válasz erre

Crow (11:10): Szia! Te olyan jol és érthetően leírtad ,hogy még én is letudtam tölteni!!!
Köszi

Czegledi Antal - 2007. december 10. 15:24 - válasz erre

Tisztelt szerkeztö önök néha ellenörzik e hogy mi van a honnlapon , és müköködik e.Mert a Legyen Ön is Milliomos nem indul el.

Czegledi Antal - 2007. december 10. 15:25 - válasz erre

Tisztelt szerkeztö önök néha ellenörzik e hogy mi van a honnlapon , és müköködik e.Mert a Legyen Ön is Milliomos nem indul el.

Czegledi Antal - 2007. december 10. 15:25 - válasz erre

Tisztelt szerkeztö önök néha ellenörzik e hogy mi van a honnlapon , és müköködik e.Mert a Legyen Ön is Milliomos nem indul el.

Czegledi Antal - 2007. december 10. 15:26 - válasz erre

Tisztelt szerkeztö önök néha ellenörzik e hogy mi van a honnlapon , és müköködik e.Mert a Legyen Ön is Milliomos nem indul el.

csabika - 2007. december 13. 20:35 - válasz erre

chogy kell ezt a játékot le tölteni ??? ha le lehet?

gygyii - 2007. december 13. 21:03 - válasz erre

csabika (20:35):ez engem is érdekelne!!!!

Andi Pandi - 2007. december 14. 13:29 - válasz erre

Húúúú.Micsoda játék.Ha ha ha.De most komolyan.

gitta623 - 2007. december 14. 21:37 - válasz erre

tom, hogy jó a játék, csak tudnám, hogy miért nem lehet letölteni??
Nem én vagyok a béna. 1 órát vártam és a végén sehol semmi nyoma... Valaki írja már meg, hogy hogyan szedjem le!!!
Köszönöm előre is!

Ingrid - 2007. december 15. 10:46 - válasz erre

gitta623 (21:37): a játékot én letölöltötem ajánlom a Mozillát.

Ingrid - 2007. december 15. 10:47 - válasz erre

csak ez a verzio van ?

roberta - 2007. december 20. 17:05 - válasz erre

sziasztok!!seggitsetek hogy lehet letölteni a milliomos játékot irjátok meg e-mailben!!lécci
köcce

Gálné Barta Krisztina - 2007. december 20. 17:11 - válasz erre

Sziasztok!Segitenétek letölteni hogy tudom a milliomos játékot!!!Itt az e mail cimem!Köszönöm szépen!!!

tóth alexandra - 2007. december 22. 14:15 - válasz erre

én nem tudom letölteni ha valaki tudja akkor írja meg
elöre is köszi e-mail címem:tigriscica3@freemail.hu

Ádám - 2007. december 22. 22:10 - válasz erre

Nem tudom hogy kell elindítani!

kittikeeeee - 2007. december 24. 18:06 - válasz erre

nem tom letölteni vagy is nem tom hogy kell mit csinálnii!!nem vok hüylee:():))):

kittikeeeee - 2007. december 24. 18:08 - válasz erre

okikaaa meg van !! bolodogkarácsonyttt hahahaahh:)):

Vajnorák Imre - 2007. december 25. 20:56 - válasz erre

sziasztok nagyon jó lehet valami

onaka - 2007. december 27. 21:19 - válasz erre

sziasztok. nekem pl. azt írja ki, hogy nioncs a "C"-n elég hely. Van, kb. 22 GB.........aztán feltelepül, de nem indul el. Vistán is megy ez a játék?

csomor ádám - 2008. január 01. 15:14 - válasz erre

semmi

kotepatrik - 2008. január 03. 12:59 - válasz erre

nagyon jó játék próbáljátok ki!!!!

Grubet Lilla - 2008. január 04. 18:56 - válasz erre

Imádom ezt a játékot

Grubet Lilla - 2008. január 04. 18:57 - válasz erre

tök tuti

roberta - 2008. január 05. 12:10 - válasz erre

sziasztok!hogy kell letölteni a milliomost???

Angi - 2008. január 09. 16:08 - válasz erre

Hol lehet letölteni a milliomost??????????,

gritto tihamer - 2008. január 14. 20:27 - válasz erre

nagyon szeretem es le akarom tolteni de nem tom hogy kell

Keresztes Mária - 2008. január 18. 19:45 - válasz erre

Nagyon jo

viki - 2008. január 18. 22:07 - válasz erre

kerlek kuldjetek el a jatekot!

filippos - 2008. január 19. 11:39 - válasz erre

A játék letölthető a :http://ndf.extra.hu/ címről! Egyébként google a barátod!!

barbykaa - 2008. január 19. 22:34 - válasz erre

sziasztok.
hogyan kell letölteni ezt a játékot.
segítsetek.!!!!

barbykaa - 2008. január 19. 22:38 - válasz erre

köszike,filippos.
szupi jó.
puszika
barbyka

csentei attila - 2008. január 20. 20:09 - válasz erre

léci léci valaki küldje el nekem a játékot köszi

talányos - 2008. január 21. 16:33 - válasz erre

miért nem lehet letölteni? :-(

egap - 2008. január 22. 13:58 - válasz erre

itt van:
http://www.noki.mindenkilapja.hu/

hermina - 2008. január 23. 16:57 - válasz erre

): unalmas vagy

Lompi - 2008. január 24. 17:36 - válasz erre

Baszki amiko leakarom tölteni mé jön elő az h ezt wlkurtad vmi Virusos honlap? ez me belassult töle a gépem

Valaki - 2008. január 25. 14:23 - válasz erre

nem tudja valaki hogy lehet letölteni ezt a játékot????

Valaki - 2008. január 25. 14:24 - válasz erre

nekem is ilyen hülye oldalt hoz be és azt írja:ezt elkúrtad!

vtom93 - 2008. január 25. 19:02 - válasz erre

nem tom hogy kell letölteni a jatekot segitsetek

Nemes Csongor - 2008. január 25. 20:37 - válasz erre

fa><a lenne

kriszta - 2008. január 26. 15:18 - válasz erre

valaki tudjahogykell ltölteni????????????

anyád - 2008. január 26. 21:30 - válasz erre

az lúzer aki nem tudja letölteni

Babsy95 - 2008. január 29. 20:01 - válasz erre

Sziasztok!
Vki tud nekem segíteni h h kell ezt letölteni???

zaka csikos máté - 2008. január 30. 19:49 - válasz erre

naon jo a játék

Mamuzics Vivi - 2008. január 31. 07:14 - válasz erre

há nekem eleve megvolt ez a rész csak azt hittem megvan a legujjabb is mert van ujra legyen önis milliomos és felvan ujjítva nem rég anya unoka tesólyának a baráttya csinálta ezt a számítógépet!!!!!!!!!14 000ft ért összetette a saját kezével!!!

Tina - 2008. január 31. 07:19 - válasz erre

Mamuzics Vivi (07:14): hászia vivi Tina vok

soma - 2008. február 01. 15:15 - válasz erre

le kelne toltsem a legyen onis milliomos jatekot

xd-lol - 2008. február 01. 17:10 - válasz erre

http://bodricity.myminicity.com

FOXI - 2008. február 01. 23:46 - válasz erre

jó vagy vágó

RICSI - 2008. február 02. 14:42 - válasz erre

nagyon jó a játék

Edina - 2008. február 02. 15:24 - válasz erre

nagyon szeretem ezt a játékot de nemtom hogy, hogy lehet letölteni! Aki pont itt van és le tudja írni, lécci írja le!

tunde - 2008. február 08. 21:36 - válasz erre

imadom ezt a musort:minden nap nezem !!udv

szmoni - 2008. február 09. 19:04 - válasz erre

mi az h ezt elkúrtad???
miért nem lehet letölteni?????????
hihetetlen :@:@:@

fulop - 2008. február 09. 20:06 - válasz erre

judó (14:02):

yvette - 2008. február 10. 11:10 - válasz erre

haho hogy is kell ezt leszedni vagy eggyaltalan le lehet??

gina - 2008. február 12. 11:27 - válasz erre

szuper ez a játék és még sokat is tanultam belőle imádom!!!

Nikibaba - 2008. február 14. 20:56 - válasz erre

sziasztok hogy kell letölteni ezt a játékot?

csipke - 2008. február 15. 07:13 - válasz erre

nemkicsit,nagyon nagyon!!!!!! ennyi { BÉNA } nincs !!!!! nekemse megy. a küldésikód oké. de matekzseniknek mind1 1111111

Barcsik Tímea - 2008. február 15. 16:28 - válasz erre

Szeretném letölteni a milliomost, mit kell tennem?

Rencsi - 2008. február 16. 14:32 - válasz erre

ém az újjat akarom letölteni amiben már 4 segítség van!Mit csináljak és hol keressem?

Bogeee - 2008. február 16. 19:53 - válasz erre

HOL KELL LETÖLTENI?

KingAAA - 2008. február 17. 15:32 - válasz erre

cspcili (07:34): Nem tudom,de jo lenne ha lelehetne tolteni...

R400 - 2008. február 20. 20:23 - válasz erre

Király a játék!

Nagy Dominika - 2008. február 23. 13:05 - válasz erre

le szeretnem tolteni a jatekot

Nagy Dominika - 2008. február 23. 13:10 - válasz erre

le szeretnem tolteni a jatekot

Naményi Gábor - 2008. február 24. 08:54 - válasz erre

nincs

skh - 2008. február 24. 11:20 - válasz erre

Hogy kell letölteni a játékokt?mert nem tdom mert nem engedim az oldal:(

szia! - 2008. február 25. 17:52 - válasz erre

Sziasztok!Nemtudjavalaki hogy kel elinítani a játékot meg hogy kel bele belépni.!!!???

julcsi - 2008. február 25. 20:01 - válasz erre

ja hát ez az mért nem??????? :(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:

Reni - 2008. február 28. 09:49 - válasz erre

Hol lehet ezt a játékot letölteni?

rebeka - 2008. február 29. 18:14 - válasz erre

én nem tom letölteni!valaki segítsen!

Agócs István - 2008. március 01. 13:53 - válasz erre

csá csumi

Agócs István - 2008. március 01. 13:55 - válasz erre

csá csumi

smileka - 2008. március 01. 14:14 - válasz erre

Diósi Annamária (20:52): igen szeretném letölteni a legyen ön is milliomost! ha tudsz akkor segítesz nekem ebbe?

smileka - 2008. március 01. 14:15 - válasz erre

Diósi Annamária (20:52): igen szeretném letölteni a legyen ön is milliomost! ha tudsz akkor segítesz nekem ebbe?

smileka - 2008. március 01. 14:16 - válasz erre

Diósi Annamária (20:52): igen szeretném letölteni a legyen ön is milliomost! ha tudsz akkor segítesz nekem ebbe?

Kamilla - 2008. március 01. 17:23 - válasz erre

Nagyon jó játék!!!

tóth ferenc - 2008. március 01. 17:38 - válasz erre

szeretnék játszani ,kérek segítséget köszi

Barbara - 2008. március 02. 10:38 - válasz erre

nem tom

laca73 - 2008. március 02. 16:36 - válasz erre

Le szeretném tölteni a játékot de nem tudom hogy kel?

Emese531 - 2008. március 16. 14:54 - válasz erre

Egy nagyon jó játék, nagyon okos embereknek!:)

Mónika - 2008. március 16. 15:07 - válasz erre

Hol lehet letölteni?

varga.amanda - 2008. március 16. 18:03 - válasz erre

én se tom hogy hogy kell pedig én is le szeretném

Dán Tamás - 2008. március 17. 23:42 - válasz erre

csá

Dán Tamás - 2008. március 17. 23:44 - válasz erre

csá

laura - 2008. március 20. 19:59 - válasz erre

nagyon jo jatek

Vikyke - 2008. március 20. 20:56 - válasz erre

Nagyon jó ez a játék!Nagyon szeretem!

Batho Imre - 2008. március 23. 17:00 - válasz erre

Én kezdő számitógépes vagyok és magamban kerestem a hibát,hogy nem tudom a játékot letölteni,de úgy látom,hogy sokan mások sem.Segitséget kérnék,hogyan tölthetem le a hangos verziót.

livus - 2008. március 25. 15:04 - válasz erre

Tudtok egy olyan oldalt/programot ami még ennél a verziónál is jobb ?

Pityessz - 2008. március 27. 19:27 - válasz erre

Innen tujátok letölteni:http://www.lhp.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28

pattus - 2008. március 29. 19:06 - válasz erre

Nagyon oké játék!!!!

njjj - 2008. május 10. 07:54 - válasz erre

fast

patrícia - 2008. május 13. 20:12 - válasz erre

hol kell letőteni ! ha megírjátok előrre köszönöm

Ghost20 - 2008. május 24. 22:05 - válasz erre

köszi Pityessz a llinket

Ghost20 - 2008. május 24. 22:49 - válasz erre

ha nem bírod letölteni itt van feltöltöttem data.hu-ra
http://data.hu/get/291751/LOIM4.1.rar.html

nagyon jó játék rosszabbra számítottam

dodo - 2008. június 04. 18:51 - válasz erre

hogyan lehet letölteni ezt a vackot?le lehet egyáltalán?

simon kinga margit - 2008. június 11. 16:22 - válasz erre

Dóri (15:51): jo vagy! csak igy tovabb

sindu - 2008. június 12. 22:43 - válasz erre

Ezt a vackot sehogy mer ingyé van :D

szendy - 2008. június 28. 17:47 - válasz erre

Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!Tudja valaki h kell letolteni a legyen on is milliomost??????????????????????????????????????????aki tudja please mondja meg h kell. Elore is koszi.........................

boda - 2008. június 29. 13:22 - válasz erre

én tudom hogy kell letölteni

boda - 2008. június 29. 13:39 - válasz erre

ugy tudod vagy tudjátok letölteni hogy googléba beirjátok hogy loim.atw.hu utánna kiad több oldalt és erre a linkre kattincsatok hogy LWolf's Zone és ha ez meg van az on az oldalon több játékot is találtok és köztük a legyen önis miliomos játék ezt a verziót töltsétek leLetöltés a Filefrontról (LOIM 4.0) és utánna ki ad egy másik oldalt ahol lelehet tölteni keressétek a DOWNLOAD NOW fájlt és a játék fog töltödni.

mindenkinek jo játékot
bocsika mindenkinek de csak igy bonyolultan tudtam leirni
sziasztok boda

Taiy - 2008. július 03. 18:27 - válasz erre

A hangcsomagokat meg az össze skiegészítőt valaki felrakná valahova?
kÖSz

Szabóné Horváth Andrea - 2008. július 05. 17:29 - válasz erre

Jó a játék,da ha kilépek belőle a hang továbbra is szól!Hogyan tudom kikapcsolni!?

Ibolya - 2008. július 09. 09:32 - válasz erre

nagyon jo jatek

Alexia - 2008. július 26. 13:11 - válasz erre

Nem engedi h letoltsem pedig regiztem :((

MIt tegyek?

LOPEZ (FINGEZ) - 2008. július 26. 14:18 - válasz erre

jó játék! amgyú hol lehet letőlteni a 2-ik részét?

Erszi - 2008. augusztus 06. 18:54 - válasz erre

Honnan lehet letölteni a Loimhangup.exe-t

_besz - 2008. augusztus 26. 16:38 - válasz erre

Legyen Ön is Milliomos! (4.1) + Hang Update 1:

http://szerencsekerek.extra.hu/letolt/loim.zip

bogici_bgoici - 2008. augusztus 28. 15:50 - válasz erre

enis beakarok jutni enis akarok neten keresztul jatszani

Toldi Livia - 2008. szeptember 04. 20:27 - válasz erre

imádom müsort

dmcccccccxxxxxxxxxxxxxx - 2008. szeptember 07. 09:20 - válasz erre

nnnnnnnaaaaaaah geca ez nagyon priki!44!4!!!!


viki - 2008. szeptember 25. 16:23 - válasz erre

nagyon jó ez a játék :)
Öröm volt letölteni (L)
Puszi mindenkinek

eloo - 2008. szeptember 25. 18:11 - válasz erre

én nemtom letölteni

mili patti - 2008. október 22. 18:45 - válasz erre

Tök kafa ez a játék.
Még jó hogy letöltöttem.

dezso - 2008. november 06. 10:21 - válasz erre

http://rapidshare.com/files/161127209/LOIM4.1.rar.html


innen töltsétek a 4.1 verziot

Georgexy - 2008. november 08. 14:29 - válasz erre

Sziasztok!

A kérdéseket le lehet még valahonnan szedni hozzá?
Üdv.

heni - 2008. november 09. 18:50 - válasz erre

nagyon jo ez a jatek

bonnie - 2008. november 09. 18:52 - válasz erre

heni (18:50):

bonnie - 2008. november 09. 18:52 - válasz erre

heni (18:50):

cleo - 2008. november 09. 18:54 - válasz erre

ezeket beiro a kerdeseket az internetre es meg tudod kapni a valaszt

Nyerusay Erzsébet - 2008. november 21. 15:56 - válasz erre

Ne nagyo legyen nehéz

sofi és olgi - 2008. november 24. 20:21 - válasz erre

jó lenne ha benne lenne a gépbe!

petalo - 2008. november 25. 02:14 - válasz erre

de jo lenne ha bennelene a gepbe hogy tugyak jatszani

Sárközi Friderika - 2008. november 29. 13:51 - válasz erre

nagyon jo

szandi - 2008. december 02. 17:47 - válasz erre

sziasztok.Nem lótudja nekem át küldeni azt a linket,ahonnan le tudom tölteni?Mert nekem sehogy sem siekrül.Az e-mail cimemre léccikeküldje el valaki a cimet...nagyon köszönöm..

szerkeszto - 2008. december 02. 19:39 - válasz erre

szandi (17:47): szia, a játékot innen tudod letölteni: http://www.letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28

a letöltésre kell kattintani.

üdv., szerkeszto

KARINA - 2008. december 04. 20:05 - válasz erre

VÁLASZ ERRE KÉLEK

pufoka - 2008. december 06. 22:20 - válasz erre

miert nem tudom letolteni??ojan regota szeretnem mar ezt a jatekot..most itt van es nemtudom letolteni...sot egy jatekot sem :(

szerkeszto - 2008. december 07. 11:53 - válasz erre

pufoka (22:20): innen le tudod tölteni:
http://www.letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28

dado - 2008. december 13. 12:05 - válasz erre

nagyon jó a játék.

dado - 2008. december 13. 12:13 - válasz erre

csak nem tudom letölteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

dado - 2008. december 13. 12:14 - válasz erre

neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

marta - 2008. december 13. 18:40 - válasz erre

Sziasztok! NEM lehet a programot elindítani Vistán,azt az üzit küldi,hogy a Vágo.exe hibát talált és leállítja a program működését.MIÉRT ?? Segítsetek!

kerekes gábor - 2008. december 24. 08:02 - válasz erre

zsolti (16:09):

kerekes gábor - 2008. december 24. 08:04 - válasz erre

Niki (17:28):

krisz - 2008. december 25. 20:29 - válasz erre

valaki segítsen már:minden oldalt megpróbáltam,de mindenhol ezt írta: the setup files are corrupted.please obtain a new copy of the program.


valaki segítsen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

balint szilvia - 2008. december 26. 13:32 - válasz erre

szeretem a legyen on is millliomost

Lilia - 2009. január 04. 12:18 - válasz erre

Csatlakoznék az előttem hozzászólókhoz, akik azt írták,nem indul a program. Azon kívül, hogy végtelenítve hibaüzeneteket ír ki, nem jutok el a tényleges megnyitásig. Viszont tippeket ahhoz, hogy a játékot hogyan játszhatom, bőven kapok. Kár, hogy nem tudom a tippeket hasznosítani. Persze, lehet, hogy teljesen analfabéta vagyok ehhez....a fentebbi utasításokat követve sem történt máshogy a dolog.

ImI - 2009. január 06. 10:42 - válasz erre

Akinek nem ment Vistán! Először nekem sem indult, de rámentem az ikonra jobb egérrel - Tulajdonságok - Speciális - Futtatás rendszergazdaként. És emelett, a Kompatibilitás fülön átállítottam, hogy Windows NT blabla, nem tudom melyik oldotta meg, de így megy. Ahojj.

ImI - 2009. január 06. 12:11 - válasz erre

Akinek nem ment Vistán! Először nekem sem indult, de rámentem az ikonra jobb egérrel - Tulajdonságok - Speciális - Futtatás rendszergazdaként. És emelett, a Kompatibilitás fülön átállítottam, hogy Windows NT blabla, nem tudom melyik oldotta meg, de így megy. Ahojj.

István - 2009. január 07. 15:50 - válasz erre

Üdv,

Ma, jan. 7-én próbáltam letölteni, de csak ennyit sikerült elérni:

Not Found

The requested URL /letoltes/LOIM4.1.exe was not found on this server.

Additionally, a 404 Not Found error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.

Tanács Plíz ?
Köszy, Üdv.

dani - 2009. január 18. 13:46 - válasz erre

sziasztok

oroke olvasatok el a iratot es osztan jaccatok!!!!!!!!!!!!!!

dani - 2009. január 18. 13:47 - válasz erre

sziasztok

oroke olvasatok el a iratot es osztan jaccatok!!!!!!!!!!!!!!

tóth erika - 2009. január 19. 19:18 - válasz erre

jot akarok jácani

Ingrid - 2009. január 29. 18:15 - válasz erre

nem tudom feltolteni a szamcsimra!!!!!!!!!!

glenda - 2009. február 08. 18:44 - válasz erre

szerintem nagyon vagany jatek:)

dóra - 2009. február 16. 18:46 - válasz erre

nem tom feltölteni

Mári-már - 2009. február 27. 16:02 - válasz erre

NAGYON JÓ JÁTÉK!!!

horváth ica - 2009. február 28. 23:34 - válasz erre

sziasztok! lécci:))) segítsen valaki,aki tudja,hogyan kell letölteni a milliomost.....nekem nem jön be...köszi!!!!!!!

herta béci - 2009. március 01. 00:37 - válasz erre

http://www.letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28
nekem sikerült!

sitke erzsébet - 2009. március 02. 21:59 - válasz erre

szerintem nem a legjobb ez a milliomos. menjetek inkább honfoglalózni.az tuti!!!!!!! nem unalmas

kacsu - 2009. március 10. 15:38 - válasz erre

há hogy kol, ezt a szart lehuzni???

GEORGINA - 2009. március 13. 17:33 - válasz erre

sziasztokm hogy kell játszani ezt mi én nem tom még h ezt hogx kell játszani meert még csak 13-éves wagyok enyike sziasztok és köcccccccccikékkk

beverő jános - 2009. március 13. 17:36 - válasz erre

szaisztok beverjem nektek mi úgy is beverő jános vagyok aki beveri nektek nacső ha igen beverjem akor írjatok sziasztok!!!!!!!!!!!!!!

babus - 2009. március 25. 18:15 - válasz erre

nagyon komoly oldal.....en mondom programot se lehet inditani coll na szoval?

babus - 2009. március 25. 18:17 - válasz erre

de aze jo jatek meg kel hagyni

horváth jenő - 2009. március 27. 09:44 - válasz erre

én játszottam már rajta és nagyon jó játék sőt borzasztóan jó játék

teknősbéka - 2009. április 01. 19:48 - válasz erre

Azt mondja meg valaki le lehet ezt a játékot tölteni, mert én nem tudom.

danesz - 2009. április 13. 17:59 - válasz erre

stevi (12:42):

Betti - 2009. április 17. 19:22 - válasz erre

Magyar

dani - 2009. május 14. 20:08 - válasz erre

tök könnyű letöéteni a legyen őn is milliomost
(20:07)

TaFF - 2009. május 15. 13:04 - válasz erre

nekem nem engedi lehuzni... vagy legalabis nekem nem megy

TaFF - 2009. május 15. 13:09 - válasz erre

nekem nem engedi lehuzni... vagy legalabis nekem nem megy

ferenczi beata - 2009. május 24. 12:11 - válasz erre

ez a jatek szuper jo !

ferenczi beata - 2009. május 24. 12:12 - válasz erre

ez a jatek szuper jo !

aaaaaaaaaaaaadddddddddddd - 2009. május 31. 14:40 - válasz erre

mia szAR Fos

doriiiiiiisz - 2009. május 31. 15:08 - válasz erre

ha megengedne hogy letoltsem biztos nagyon jo lenne :((

zsuzsi0206 - 2009. május 31. 15:13 - válasz erre

sziasztok!regiztem, de sajna a milliomost nem tudom letölteni, hiába próbálom.Ennek mi lehet az oka?

tibcsi - 2009. június 03. 23:15 - válasz erre

sziasztok segitseg kellene,nem tud valaki olyan verziot a legyen on is milliomos-hoz,amelyikben Vago felolvassa a kérdéseket?
elore is koszi

kékszemek76 - 2009. június 09. 19:01 - válasz erre

Kérem segitcsen valaki miért nem tudom letölteni a gépre a játékot
előre is köszi

kékszemek76 - 2009. június 09. 19:08 - válasz erre

Kérem segitcsen valaki miért nem tudom letölteni a gépre a játékot
előre is köszi

alf30 - 2009. június 16. 21:09 - válasz erre

Innen tujátok letölteni:http://www.lhp.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28
ez még most is müködik az összes többi sz@r

zsuzsanna - 2009. június 18. 20:52 - válasz erre

naon jo szeretempuxxxxxxxxx

pálinkás alexa - 2009. június 20. 13:36 - válasz erre

hogy lehet letölteni a legyen ön is milliomost

bea - 2009. július 03. 18:26 - válasz erre

hogy kell elindítani??? :(

márko - 2009. július 04. 12:56 - válasz erre

jhgjkg

kapdos jános - 2009. július 19. 09:30 - válasz erre

kofghmmkftch ,wnfmeo5.élklowijigtmj

boros - 2009. szeptember 13. 17:03 - válasz erre

Bozsi (09:31): grtfzh

Bea - 2009. szeptember 27. 21:37 - válasz erre

ez a játék nagyon jóóóóóó!!szeretlek Ádi

Petronella - 2009. október 09. 15:38 - válasz erre

Szupi a jatek!!

rajos babycske - 2009. október 10. 15:08 - válasz erre

naon fain

olá imi - 2009. október 13. 19:22 - válasz erre

fasz a szádba

báálint - 2009. november 14. 14:53 - válasz erre

sziasztok hol lehet letölteni?

szar - 2009. november 15. 18:51 - válasz erre

nev kui olze hqabfeerdutz chjh e ékuo ék duf rewpikutz.

Norin - 2009. november 30. 08:13 - válasz erre

sziasztok.
Van még itt valaki? Letöltöttem a játékot,játszottam is vele,de másodjára már nem lehet:(
Azt írja ki:csak az "An error occured while attempting to initialize the .....
Mi lehet a baj?

Norin - 2009. november 30. 08:25 - válasz erre

Szóval letöltöttem,játszottam is,de másodjára ezt írja ki:
"An error occured while attempting to initialize teh Borland Database Engine (error 2108.
MIÉRT???

Norin - 2009. november 30. 08:55 - válasz erre

Megvan,de úgy látszik újból le kell tölteni,mert nem jó helyre raktam és nem engedi elmozdítani.
De nagggyon szuper a játééék!!!
Idézem valakitől:Van pár progi ami csak "úgy érzi jól magát", ha oda rakja fel az ember, ahová "ő szeretne települni".

Nikula - 2009. november 30. 14:14 - válasz erre

hát igen csík julcsi!

francisc - 2009. december 30. 16:54 - válasz erre

Sziasztok en erdejbol vagok es le szeretnem en is tolteni a MILLIOMOST de hat nem tudom hogyan meg honnan KERLEK SEGITSETEK

moncyka - 2009. december 31. 22:22 - válasz erre

miért nem tudom letölteni??????

moncyka - 2009. december 31. 22:22 - válasz erre

miért nem tudom letölteni??????

78332483 - 2010. január 03. 23:44 - válasz erre

404 :(

balog mercédesz - 2010. január 09. 12:22 - válasz erre

hfxdhbunhjshib nsdnbfnjhbyn

fanny - 2010. január 17. 11:38 - válasz erre

hogy lehet letölteni a játékot????

007 - 2010. január 30. 08:22 - válasz erre

siaztok nagyon jo ez a játék van még ijen

Haspók - 2010. január 31. 09:59 - válasz erre

Ezek a játékok tényleg naon jók!!!

egy valaki - 2010. február 21. 17:51 - válasz erre

letoltes nelkul nem lehet elinditani a jatekot ez nagyon nagy hujjeseg vagy csinalnk ojat is vagy onokre kuldom a gyamhatosagot

sacucc - 2010. március 16. 19:38 - válasz erre

Nagyon szarrrrr

dffbf - 2010. március 16. 19:41 - válasz erre

die sztankf the lufte scharableken blekasthen

dffbf - 2010. március 16. 19:43 - válasz erre

akarsz dugni sacuccccc Béby

sacucc - 2010. március 16. 19:44 - válasz erre

nem te hülye csak 14 vagyok és haggy békén te ............

Luc-muc - 2010. március 19. 21:50 - válasz erre

ez ingyenesí??

gyuly - 2010. március 27. 08:55 - válasz erre

nagyon szeretném eszt a játékot.

eszter - 2010. április 01. 16:49 - válasz erre

hogy tudok jatszani

eszter - 2010. április 01. 16:50 - válasz erre

hogy tudok jatszani

eszter - 2010. április 01. 16:51 - válasz erre

hogy tudok jatszani

huzina edina - 2010. április 03. 15:07 - válasz erre

nem lehet elindítani!!!!

andi - 2010. április 06. 15:08 - válasz erre

nem enged be

lakatos nikolett - 2010. április 18. 18:28 - válasz erre

hogy kell az interneten játszani a milliomosal???? ha valaki tudja akkor válaszol?? köcce

Mass - 2010. május 07. 09:00 - válasz erre

nemtudom letölteni:S pedig már annyi helyről próbáltam:S
SEGÍTSÉÉG

Ági - 2010. június 18. 14:26 - válasz erre

Hogyan lehet itt játszani?

Ági - 2010. június 18. 14:28 - válasz erre

lakatos nikolett (18:28): én sem tudom nekem is ez a kérdésem:)

E.Zoltán - 2010. július 01. 18:57 - válasz erre

Sziasztok!
Segítenétek, hogy mit csináljak, mert le szeretném tölteni a Legyen Ön i milliomos játékot, de sajnos nem tudom. Ha lehet, segítsetek!
Előre is köszi! Zoltán

v m - 2010. július 01. 23:07 - válasz erre

http://letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28

v m - 2010. július 01. 23:08 - válasz erre

E.Zoltán (18:57): http://letoltokozpont.hu/letoltes_programok_reszletes.php?a=3047&k=28

kati - 2010. augusztus 24. 14:26 - válasz erre

Szeretnek jatszani de nem tudom hogy kel legyszi mutasatok meg

Lina - 2010. november 20. 13:36 - válasz erre

Hogy lehet játszani???itt???

rosu julia - 2010. december 19. 18:46 - válasz erre

hogy kell jatszani????????????????

Mártus - 2011. január 07. 14:29 - válasz erre

Hogy lehet itt játszani és hogy lehet letölteni ??????????????? :)

bucsbe - 2011. február 06. 17:17 - válasz erre

Mért nem találja mikor le akarom tölteni ? :@
azt írja hogy ez a link nem működik !

Tóth Csaba László - 2011. november 22. 19:01 - válasz erre

Sziasztok!
Én is szeretném letölteni a játékot minél előbb, mert jelentkeztem a televízióba az igazi játékra, és gyakorolni kellene. Viszont ha letöltöm, hibát jelez ki. Nincs hang és kép. Valamit nem enged megnyitni. Hiányos. Mikor lesz lehetőség arra, hogy minden klappoljon?
A választ köszönöm: Csaba

joe - 2011. december 01. 21:00 - válasz erre

Kedves Csaba!
Itt a játék az interneten, nem kell letölteni bár nincs semmi extra benne: http://www.hezekiah.hu/jatek/index2.php?id=24

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602