logó
Friss hírekFórum témákApróhirdetőÁlláskeresőSzoftverek
 Szavazógép
Mennyit vagy online egy nap?
1 óránál kevesebbet
1-5 óra között
5-10 óra között
10 óránál többet
egész nap
Szavazok!
Eddigi eredmények

 Keresés
Írd be a keresendő kifejezést vagy szótöredéket:


Keresés indítása

 Legfrissebb
 Tartalomkövető
Tartalom
Hozzászólások

IHM+Microsoft - kinek jó ez?

Linux · 2005. április 05., 19:30 · bbt · Nyomtatás ·

A napokban köttetett meg az IHM és a Microsoft közt a Tisztaszoftver program, mely a közoktatás szereplői számára ingyenesen biztosít Microsoft termékeket. Ez azonban csak a felhasználókra nézve ingyenes, hiszen az államnak ki kell fizetnie a programok árát. Azoknak a programoknak az árát, amit három éve már egyszer kifizetett. Megnéztük a hírt egy kicsit más szemszögből, és egyúttal szeretnénk megnyitni a jox.hu Linux rovatát.

Idézet a Informatikai és Hírközlési Minisztérium bejelentéséből:

"A Tisztaszoftver Program keretében 2008. február 28-ig szóló licencmegállapodást kötött az IHM és a Microsoft. A megállapodás értelmében a köz- és felsőoktatási intézmények számítógépein, a felsőoktatási intézmények oktatói, hallgatói és dolgozói, valamint az általános és középiskolák pedagógusai otthoni számítógépein is jogtisztán használhatók a Microsoft Windows Frissítés (upgrade), valamint a Microsoft Office termékek."

A hír előzménye két IHM "program": a Campus szerződés, és a Tisztaszoftver program. Mindkettő célja az volt, hogy a közoktatási intézményekben a jelenleg piacon levő "legkorszerűbb" Microsoft termékek fussanak a gépeken, illetve hogy a közoktatás szereplőinek számítógépén legális Microsoft termékek legyenek. Ezekhez a szoftverekhez a felhasználók ingyen jutottak hozzá, azonban ez csak számukra volt ingyen, hisz az állam kifizette a programok árát, még ha ez közvetlenül nem is a felhasználókat terhelte.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de valahol nagyon furcsának találom ezt az egész históriát. Hiszen miközben a Minisztérium örül, hogy milyen jó kis üzletet csinált, valójában mi is történt? Sikerült még egyszer megvenniük azokat a szoftvereket, amiket három éve már egyszer megvettek. Tisztában vagyok vele, hogy jogilag ez nem ennyire egyszerű, hiszen nem is a programot csak a használat jogát vették meg, meg minden, de ez tényleg egy normális helyzet? Normális az, hogy 2008-ban ismét öltönyös-aktatáskás-Microsoftos emberek kopogtatnak a Minisztérium ajtaján, és immáron harmadszor is eladják majd ugyanazokat a programokat? Vagy lehet, hogy addigra már hozzák a következő csomagot, ami esetleg "jobb" és "szebb" és sokkal nagyobb szükségünk van rá?

Félreértés ne essék: nem támogatom a szoftverlopást. Tudom mibe kerülnek a Microsoft termékei, mindössze azt nem értem, hogy ha már sírunk, hogy mennyire nincs pénz, akkor miért ilyen dolgokra verjük el azt a kicsit? Nem teljesen mindegy egy iskolás hallgató számára, hogy milyen Office-on tanul meg szöveget szerkeszteni? Többen halkan megjegyezték, hogy gyakorlatilag az egész világ lassan egy szupervállalattól függ.

Ismét idézet a hírből:

"Az IHM célja, hogy a Tisztaszoftver Program technológiasemleges legyen, illetve, hogy elősegítse a nyílt forráskódú rendszerek terjedését az oktatásban is. Az IHM, a Miniszterelnöki Hivatal és a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság részvételével munkacsoport alakult azzal a céllal, hogy a nyílt forráskódú rendszerek a központosított közbeszerzés rendszerében hozzáférhetőek legyenek az intézmények számára."

Ha idáig nem derült volna ki, én a Linux-felhasználók népes táborához tartozom. Ez utóbbi idézetet azonban rettenetesen nem értem. Ezek szerint "vettünk" egy halom szoftvert, hogy kitaláljuk, hogy ez mégsem kell nekünk, mert végre kinyílt a szemünk és észrevettük, hogy van alternatíva? Mondanék még egy furcsa dolgot: felmérés már készült. Nem most, 2002-ben, és nem az oktatást vizsgálta, hanem a kormányzatokat.

Idéznék ebből is:

"Jelen tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság felkérésére készült."

A teljes tanulmány itt olvasható, tanulságos és érdekes. Részletesen feltárja az előnyeit és hátrányait a szabad szoftverek használatának. A felmérés konklúziója a következőképpen néz ki:

Szabad Szoftver Mozgalom és a nyílt forráskódú eszközök terjedése nem egy tipikus dotcom-léggömb, amely bármikor kipukkanhat, hanem a valós piaci igényekre és motivációkra alapuló, a jövőbe mutató, gazdasági és információ-technológiai folyamat.

Azt semmiképpen nem látjuk megalapozottnak, hogy a kormányzat kizárólag szabad szoftverek használatát támogassa, hiszen léteznek olyan speciális alkalmazások, melyeknek még nincs nyílt forrású verziója.

Ezzel szemben szükséges, hogy a kormányzat javaslatot dolgozzon ki a zárt szabványok és monopóliumok által okozott szoftverfüggőséggel szembeni lehetséges lépésekről.


A lényeg talán ebben az utolsó mondatban olvasható, ami nem mellesleg homlokegyenest az ellenkezője a napokban megkötött IHM-Microsoft szerződés lényegének. Nem mondom, nagyon nagy bajok lennének, ha egyik napról a másikra megindulna az átállás a nyílt forráskódú lehetőségekre, hisz nincs annyi minimális szinten hozzáértő ember az országban, hogy ez zökkenőmentesen lefusson, de egy folyamatot el lehetne indítani. Ráadásul, ha annak a pénznek a felét, amit az új megállapodás miatt kifizettek inkább tanárok fejlesztésére, tanfolyamok megszervezésére költenék, egy hónapon belül virágzó informatikai társadalommá válna a magyar.

Lehetséges, hogy elfogult vagyok, de igazából azért kerültek ezek a gondolatok "papírra", hátha más is rácsodálkozik, milyen okos megoldásokkal gazdagodnak meg sokan, sok helyen. Az ötletet szabadalmaztatni kéne: a piacon ne a krumplit vegyük meg a kofától, csak a licencét. Legyenek korlátozott jogaink, például a felhasználásra.

---
(Megjegyzés: talán ez az írás nem éppen a legtalálóbb a Linux rovat első cikkeként, viszont mindenképpen figyelmeztető erejű és a problémát remekül tükrözi. Ez pedig az alternatívák, és főleg a jó alternatívák megismerésének fontosságában rejlik, amiben mi az új rovattal és a fórummal szeretnénk segíteni. - a szerk.)

Kapcsolódó írások

Zseniális: mobilból építhető LCD nagyképernyő!
T-DSL Favorit Plusz: ADSL és telefon egyben, hurrá
Mégsem vásárolja fel a Yahoo-t a Microsoft
Elnézést kér a Microsoft a kéretlen WDS telepítésért
A Nintendonak fejleszt játékot a Microsoft

Hozzászólások

GWwytfDEQmE - 2011. november 03. 17:36 - válasz erre

Your article was excellent and erdtiue.

txIETQFrmdEXRMsw - 2011. november 04. 09:24 - válasz erre

eDigga <a href="http://targnkywdywp.com/">targnkywdywp</a>

tFjJdGstgxcSi - 2011. november 05. 17:26 - válasz erre

Dmg7Z7 , [url=http://epefglmawisy.com/]epefglmawisy[/url], [link=http://gveotjwxrzuv.com/]gveotjwxrzuv[/link], http://jxhmjeezdram.com/

Új hozzászólás írása

Tölts ki minden mezőt! E-mail címed nem jelenik meg az oldalon és nem adjuk ki harmadik fél számára. A webcímek automatikusan linkké konvertálódnak!

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
5 + 4 =   (Írd be a két szám összegét, hogy biztosan tudjuk, nem robot vagy!)
 Hozzászólás elküldése



A vélhetően nem valós e-mail címmel érkező hozzászólásokat előfordulhat, hogy töröljük. Egyes felhasználóknak saját képük is van a nevük előtt, ők Gravatart használnak. Ha nem tudod mi ez, de te is szeretnél, itt olvashatsz róla.


 Kapcsolódó cikkek
 Új hozzászólások
 A hét linkje
 Fórum legfrissebb
 Friss szoftverek
 Apróhirdető
 Partnereink

© 2004-2008. jox.hu informatikai magazin - Minden jog fenntarva.
Cikkeink átvétele kizárólag előzetes egyeztetést követően lehetséges.
Hirdetési ajánlat | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

emgmedia@emgmedia.hu | +36.20.2538602