Áprilistól növeli internetes postafiókjainak méretét a Yahoo, mely a tervek szerint minden egyes felhasználójának rendelkezésére áll majd - így a Yahoo is felzárkózik a Google Gmail-je után, mely már egy ideje biztosít spam- és vírusszűréssel ellátott 1Gbyte-os a postafiókot. De nézzük mit ad a Yahoo!
A Yahoo internetes portál, és mailszolgáltató a közeljövőben 1 Gbyte-os tárhellyel kedveskedik az E-Mail-Service Yahoo-Mail szolgáltatásait igénybe vevőknek. Arról azonban nem nyilatkoztak még, hogy az eddigi bérleti díjas extra tárhelyszolgáltatásuk méretét is megnövelik-e.
A Yahoo ezen bejelentésére az Államokban került sor, miszerint már csak kevés várakozás választ el minket az áhított 1 Gbyte-os tárhelytől. A postafiókok megnövelése azonban gigantikus feladat, és a mérnököknek mintegy két hetes munkájába kerül, ezért a felhasználók türelmét kéri a portál vezetősége, mert előfordulhat, hogy az egyik elektronikus fiók hamarabb, a másik pedig később jut hozzá az 1 Gbyte-hoz. 2005 májusának közepéig azonban végeznek az átállási munkálatokkal.
Az elektronikus levelezés piacán már korábban kialakult a konkurrens szolgáltatók közötti verseny az e-postaládát bírtoklók kegyei elnyeréséért. Vegyük példának okáért a tavalyi évet, amikor több freemail-szolgáltató bevetette e vonzó csalétket és a Yahoo valamint a Gmail bejelentésére reagálva szánta el magát az újító lépésre.
A 2004-es évben kétszer is tárhelytöbblettel ajándékozta meg a Yahoo, az internetes világ diktátora a postafiókkal rendelkezőket. A legelső igen jelentősnek mondható változtatása az volt, amikor 100 MB-os tárolási lehetőséggel jutalmazta meg azokat, akik mellettük voksoltak. Alig pár hónap elteltével ez a méret elérte a 250 MB-ot, s íme hamarosan áttörik a bűvös 1000 megás határt is legújabb reklámfogásukkal.
Kérdőjeleket hagy maga után a mostani újítás láttán az, hogy az eddigi bérletes e-mailcímek kapacitását arányosan megnövelik-e, vagy az évi 19.99 $-os évenkénti díjból fognak-e lefaragni? Jelenleg ezért az összegért 2 Gbyte használatára jogosultak a Yahoo-Mail-Plus extra szolgáltatásait igénybe vevők.
Ezen lépés után kénytelen lesz a többi ingyenes elektronikus postafiókszolgáltató is valamit tenni annak érdekében, hogy ne veszítsék el a meglévő user-eiket. Szintén kérdéses, hogy a kisebb, ám lelkes szolgáltatók képesek lesznek-e felvenni a versenyt, vagy akár létüket megőrizni a globális méreteket öltő konkurensekke?
Kisebb vetélytársai a Yahoo-nak jelenleg alig 5-10 MB kapacitású felhasználói területet tudnak a levelezni vágyóknak felajánlani, ami elenyésző az 1 Gbyte-hoz képest. Valóban megfontolandó, mert ki ne tapasztalta volna már szürke hétköznapi mailje használata közben annak hátrányait olyan hibaüzenetek formájában, mint: "túl nagy a file mérete, ... postafiókja megtelt..." stb. Aligha vonható kétségbe, hogy a Yahoo-mailnél ilyen kedves üzenetekkel nem fogunk találkozni.
Könnyen megtörténhet, hogy a Yahoo-Mail kiszorítja a konkurrenseit az e-piacról, és monopol helyzetbe kerül majd, mert ennek az ajánlatnak igen kevesen tudnak csak ellenállni. A szokások rabjai, s a valamelyest konzervatív beállítottságuak azonban valószínüleg hűek maradnak majd régi jól bevált fiókjaikhoz, vagy a régi megtartása mellett párhuzamosan használnak egy 1 Gbyte-os Yahoo-Mailt.